A felszólítás előzménye, hogy az észt miniszterelnök szeptember végén sarokba zárt patkánynak nevezte Putyint, mert lelassult Oroszország ukrajnai hadművelete.
+6 hasonló
Előbb azt mondta, hogy kikészültek a hangszálai, majd közölte, hogy kutya baja. Telefonon azért becsatlakozik.
+6 hasonló
A gépkezelő ezer négyzetméteren gyalulta le a legmagasabb ökológiai minősítésű nádast, mielőtt tetten érték.
+6 hasonló
A Binance elleni támadásban becslések szerint 6,3 milliárd dollárnyi kriptoeszköz lehet érintett, amivel minden idők legnagyobb kriptólopásává válhat az ügy.
+6 hasonló
A győri „villanyszerelős gyilkosságként” elhíresült, 2021 óta tartó büntetőperben jogerős határozat született ma a Győri Ítélőtáblán. A két villanyszerelőnek 2015-ben és 2018-ban veszett nyoma.
Kiss Ferenc az Országgyűlés szakbizottságában beszélt visszaélésekről. A fideszes Balla György szerint a fantasy kategóriába sorolhatók az elmondottak.
+6 hasonló
Az amerikai elnök egy texasi kampányrendezvényen kelt ki a megújuló energiaforrások ellen.
+6 hasonló
Az álláshirdetés szerint három millió forint körüli bruttó havi alapbért kínálnak a jelentkezőknek.
+6 hasonló
Összesen 77-szer repült honvédségi géppel, még szomszédos országokba is.
+6 hasonló
A család kártérítést szeretne a Wizzairtől, a spanyol rendőrség nyomoz az ügyben.
+5 hasonló
Azt mondta, nem is ő posztolta az azóta törölt képet, feltörték az oldalát, le akarták járatni. Önkormányzati képviselőként továbbra is fog dolgozni.
A cseh-magyar közös kormányülés után tartott sajtótájékoztatón megkérdezték a miniszterelnöktől, hogy milyen helyzetbe kerülne, ha Trump támogatná Orbán jelölését.
+5 hasonló
A beköltözés a környéken közbiztonsági problémákat okozott, most a sittet kellene elszállítani, mielőtt illegális hulladéklerakó alakulna ki a területen.
Vincent Kompanynál agyhártya-irritációt diagnosztizáltak.
+5 hasonló
Több mint 700 településen nincs állandó háziorvos. Letelepedésüket az önkormányzatokkal összefogva, helyi kedvezményekkel is segítenék 2027-ben.
+5 hasonló
A szakszervezet szerint több magyar és legalább húsz ukrán munkavállalót küldtek el.
Az élő környezetért felelős miniszter szerint a program célja a vízhálózatok rekonstrukciója, illetve az, hogy csökkentsék a hálózati vízveszteséget.
+5 hasonló
A francia játékos kijelentése hatalmas botrányt okozott Kínában
A pénzügyminiszter kedden jelentette be az állami cég új vezérigazgatóját.
+5 hasonló
Elsőként aktualizálják az elavult terveket és engedélyeket.
+5 hasonló