Stofa György ellen is kibocsátották mindkét elfogatóparancsot. A bíróság szerint külföldre távoztak és feltehetően Európán kívül tartózkodnak.
+19 hasonló
Egy nagysebességű vonat beleütközött egy síneken álló szerelvénybe, a kormány attól tart, hogy tovább nőhet az áldozatok száma.
+10 hasonló
A volt fideszes képviselő szerint politikai ítélet született, miközben ő becsülettel végigdolgozta az életét. Szerinte azért is rendelhették el a bűnügyi felügyeletét, mert feljelentett két fideszes polgármestert és nekiment több multinacionális cégnek.
+1 hasonló
A hivatalos program szerint az energetikai infrastruktúráról és a regionális energiabiztonságról, valamint a bűnüldözési együttműködésről írnak alá szándéknyilatkozatokat. A miniszterek ezt követően zárt ajtók mögött tárgyalnak.
+26 hasonló
Leghamarabb a büntetési idő kétharmada után szabadulhat. Öt évre eltiltották a közügyektől és pénzbüntetést is kapott, valamint 6,6 millió forint vagyonelkobzást rendelt el a bíróság.
+21 hasonló
Ma hoz ítéletet a Fővárosi Törvényszék a korrupcióval vádolt volt fideszes képviselő ügyében, aki az utolsó szó jogán beszélt a bíróságon. Szerinte csak azért került vád alá, mert volt olyan jó, hogy a lelkiismeretére hallgatva feljelentette azokat, akik korrupciógyanúba kerültek.
+21 hasonló
A Star Trek-franchise-ból és az X-Men-filmekből ismert színész 86 éves volt.
Szokatlan kérés szokatlan helyről. A volt kulturális miniszter saját pappal is tartaná a kapcsolatot. Nem csak az ügyészségen áll, hogy Hankó Balázs haját ki nyírhatja.
A Guardian szerint Bolsonaro elmenekülhetett, a politikus ellen pénzmosás gyanújával nyomoznak, kedden nem jelent meg a rendőrségen, hogy leadja az útlevelét.
+19 hasonló
Ezt azután közölték, hogy kiderült, Flávio Bolsonaro és családja az Egyesült Államokba menekülhetett.
+16 hasonló
Marko Kričak korábban a kormányellenes tüntetőkkel szembeni rendőri erőszak miatt vált ismertté.
+15 hasonló
A törvényjavaslat pénteken késő este jelent meg a parlament.hu oldalon.
+14 hasonló
A rádió a labdarúgó Európa-bajnokság nyitónapján indult, a közmédia szerint gazdaságilag nem fenntartható tovább.
Az eset miatt a legmagasabb fokozatra emelték a terrorkészültséget Szerbiában.
+14 hasonló
Kedden találkoztak volna, az amerikai fél kérésére a hét második felére halasztották a tárgyalást.
+14 hasonló
Többek között bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása bűntette miatt.
+13 hasonló
Egy holland-belga hátterű cég veszi át a helyi üzletágakat, de Magyarországot nem érinti az eladás.
+13 hasonló
További részleteket nem árult el a találkozóról a Tisza-kormány külügyminisztere.
+14 hasonló
A letartóztatott nő a gyanú szerint a céghálózat könyvelését végezte, a férfi a bűnös pénz egy részét egy külföldi cég bankszámlájáról készpénzben felvette.
+13 hasonló
A KDNP képviselőjét többek között hivatali vesztegetés elfogadásával gyanúsítják.
+13 hasonló