A gitáros Oláh Marcell mellé állt oda egy spontán közös produkcióra.
Az orosz-ukrán fronton lévő ukrán város lakosait pénteken kezdték el kimenekíteni. Hosszú úton tudnak csak eljutni Ukrajnába.
+4 hasonló
Jövőre nem kell befizetniük a területfejlesztési alapba. Ez 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek Lőrincz Viktória szerint.
Az elítélt volt boszniai szerb vezető megtisztelve érzi magát.
+4 hasonló
A Dunai Finomító AV-3 nyersolaj-desztilláló üzeme egy tavaly októberi tűzben rongálódott meg.
+4 hasonló
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt.
Egy holland-belga hátterű cég veszi át a helyi üzletágakat, de Magyarországot nem érinti az eladás.
+4 hasonló
A lapot a közelmúltban külföldi ügynöknek minősítették, megfosztották az adománygyűjtés lehetőségétől, és a szerkesztőségének is ki kell költöznie a csaknem harminc éve használt moszkvai épületből.
Az ipar és a szolgáltatási szektor teljesítménye segítette, míg a mezőgazdaság gyengélkedése visszafogta a bővülést.
+4 hasonló
Az Oroszországgal szomszédos ország elnöke szerint a következő években készítik fel a hadsereget a fiatal sorkatonák nagyobb számú kiképzésére és bővítik a szolgálati lehetőségek körét is.
+4 hasonló
A lap értesülései szerint az ukrán hadsereg az Egyesült Államok támogatásának elvesztésétől tartva szüneteltetheti az orosz olajfinomítók elleni támadásait.
+4 hasonló
Azok is szavazhatnának levélben, akiknek van magyarországi lakcímük, változtatnának az aláírásgyűjtés szabályain is.
+3 hasonló
A szerb különleges terrorellenes egység parancsnoka is köztük van.
+3 hasonló
Lezsák szerint mindenki, aki azt terjeszti, ügynök volt, bíróság előtt fog felelni, de a jogi út nem teheti jóvá azt az erkölcsi kárt, amit ezzel a rágalommal okoznak neki.
+3 hasonló
A francia vérellátó szolgálat közlése szerint gyorsan észrevették a támadást, a vérkészleteknek nem lett baja.
+3 hasonló
Hiába költött több százmillió dollárt Elon Musk a republikánus jelöltek támogatására, az összes fontos posztot elvitték a demokraták a szenátortól a kormányzóig.
+3 hasonló
Először kerül a szenátusba nyíltan meleg férfi, és megválasztották az első őslakos női kormányzót is.
+3 hasonló
Magyarországon is elfogtak 12 szökevényt.
+3 hasonló
A texasi Austinból a Bahamákra tartó gépen összesen kilencen utaztak, köztük egy négytagú család. A balesetet senki nem élte túl.
+3 hasonló
A fedélzeten 181 ember tartózkodott, a gép a központi Chopin repülőtér helyett a Varsó melletti Modlin repülőtéren landolt.
+3 hasonló