A Kossuth-díjas színész a magyar irodalom csodájáról, a háború előtti létművészekről és arról az érzésről, amikor egy regény végén az író átnyújtja a cigaretlijét.
A kék cunami hátán kényelmes többségbe kerültek a demokraták a kongresszus mindkét házában. Visszaáll a képviselőház őrkutya szerepe, egy szenátusi bizottság tagjai már levelet küldtek Elon Musknak és a dízelalkut is átnéznék. Számos törvényt is csőre töltöttek. A külpolitikában azonban nem feltétlen lesz nagy változás.
A Külső-Pesti Tankerületi Központnál merült fel szabálytalanság a véleményezési eljárásban.
Az eseményt a Miskolci Nemzeti Színházzal, a Magyar Színházi Társasággal és Miskolc Önkormányzatával együttműködésben szervezik majd meg.
A székesfehérvári önkormányzat tavaly júniusban vette meg az élvonalból akkor kiesett csapatot működtető céget.
Szeleczky Ádám szerint a feketelista az ott dolgozók fejében létezett, és a nézők egyelőre büntetnek néhány új tartalmat.
Minden feltárt üggyel többet tudunk arról, hogyan működik a világ körülöttünk.
Az ügynökakták egy részét mágnesszalagokon tárolták, ami egy ősrégi adathordozó. A szalagokat 2009-ben digitalizálta egy szakértői csapat. Nem volt könnyű dolguk, hiszen úgy kellett beolvasni a titkos adatokat, hogy ők maguk nem láthatták azokat.
Nem kapott volna ötöst a kivitelezésre, le is bukott az M4-esen.
Börtönbüntetések, száműzetés és folyamatos turnézás: ilyen ma a Pussy Riot tagjainak élete. A jövőre Budapesten koncertező orosz kollektíva tagjaival Putyin rendszeréről, a háború miatt elvesztett barátokról, Orbán Viktorról és a politikai művészet erejéről beszélgettünk.
Závada Pál új kötetében egyfajta szociográfusi igénnyel ábrázolt mozaikrendszert kapunk, amelynek egyedül a háttérben settenkedő, gyakran legsötétebb arcát mutató történelem ad linearitást. Kritika.
A világirodalmi fókuszú kulturális fesztivál programjai ingyenesek. Az idegen nyelven zajló beszélgetésekhez a szervezők minden esetben biztosítanak tolmácstechnikát.
A sérült madarat a Szegedi Vadasparkba szállították.
Az apró, kockás terítős vendéglő hűséges törzsközönséggel működött több mint negyven évig a Józsefvárosban, még a New York Times is írt róla. Felesége halála után a tulajdonos vevőt keres, akinek a titkokat is továbbadná.
A női emancipációról nem általában kell beszélni, hanem konkrét példákat kell mutatni, hogy elhiggyük, képesek vagyunk rá – mondja Ránky Katalin, aki vegyészmérnökként részt vett a Cavinton kifejlesztésében, majd közel húsz éven át volt a L’Oréal magyarországi leányvállalatának vezérigazgatója – egy olyan korszakban, amikor már az is csodának számított, hogy egy multi élére magyar vezetőt neveznek ki, nemhogy egy nőt. A 100 nő új adásában az üzleti körökben legendának számító Ránky arról is…
Rendszerváltás, merész húzások, multinacionális környezet egy kelet-európai vezető szemével és életvezetési tanácsok – Ránky Katalin legfontosabb mondatai és legjobb történetei a 100 nőből.
Több gépnek a tervezettnél korábban vagy kísérettel kellett leszállnia.
The program provided subsidies for farmers from the Serb entity of Bosnia and Herzegovina when purchasing agricultural machinery made in Hungary.
Tavaly sok más dolog mellett a Forma-1 világbajnoki címét is megjósoltattuk egy sor mesterséges intelligenciával. Fel sem merült egyikükben sem, hogy a Mercedes olasz pilótája akár a dobogóra felkerülne.
Thirty-six years after the fall of communism, the documents commonly referred to as “agent files” have been made public in Hungary. Here's what they might reveal and what their disclosure means for the country.