Chris Phillips, a Google oktatásért felelős alelnöke azzal indokolta a kereső korlátozását, hogy a keresés és a mesterséges intelligencia mára szorosan összekapcsolódott.
+3 hasonló
A demokraták történelmi győzelmeket is aratva átvették a törvényhozás mindkét házában a többséget, olyan államokat is behúztak, mint Texas vagy Kansas, ahol 1932 óta nem nyert demokrata szenátorjelölt. Az amerikai választók ezzel egyértelműen elutasították Trump politikáját, hiába próbálja az elnök eltolni magától a felelősséget.
+2 hasonló
Phenjan a közelmúltban számos fegyverfajtát tesztelt.
+2 hasonló
Egy 47 évet nőt gyanúsítanak az emberöléssel.
+2 hasonló
A franciák idegenben verték 6-0-ra a Villarrealt, a Barcelona az Aston Villán lépett át, a Bayern az Atlético ellen nyert rangadót.
+2 hasonló
Orbán Viktor mostanra harmadszor tette közzé a katonai titkosszolgálatnál készült A-kartonját, amelyet a nyolcvanas években a társadalmi kapcsolatként regisztrált fiatal sorkatonákról tömegesen állítottak ki. Ez nem számított ügynöki tevékenységnek, másoktól is kértek információt a katonatársakról. Hivatalos iratban szerepel az is, hogy Orbán beszervezésétől elálltak, az 1998-ban feltűnt állítólagos 6-os karton hitelességét pedig semmi sem bizonyítja.
+3 hasonló
A Kossuth rádió ellen áprilisban indult eljárás is folytatódik.
+3 hasonló
A szejm sorban szavazza meg az új alkotmánybírákat, hogy lecserélje a Kaczyński-érában feltöltött testületet. Az ellenzékhez kötődő államfő azonban nem hajlandó elfogadni a kinevezéseket. Az egész helyzet ostromlott erődöt csinált az alkotmánybíróság épületéből, és még Nawrocki elnök is visszafordult Afrikából.
Trump magát akarta a félidős választási kampány középpontjában látni, ez azonban erősen visszaütött a republikánus jelöltekre.
+4 hasonló
Kapitány István szerint az előző kormány éveken át akadályozta a szélerőművek építését, ezen változtatnak most.
Egyelőre nem találtak kapcsolatot az esetek között.
+2 hasonló
Az amerikai elnök azt mondta, Izraelnek már nincs szüksége a segítségre, maguk is meg tudják vásárolni a fegyvereiket.
+2 hasonló
A Csányi család többször kritizálta már a kormányt, elsősorban a vagyonadó és a bankadó miatt, mégis meglepő volt, hogy Magyar hétfőn a parlamentben elővette az OTP elnökét.
+2 hasonló
A tárca a Telex kérdésére Feledy menesztésével kapcsolatban azt írta, a vezetői kinevezésekhez erkölcsi bizonyítvány, kompetencia teszt és nemzetbiztonsági átvilágítás is szükséges.
+2 hasonló
Cikkekkel, stúdiós műsorokkal, interjúkkal és videókkal segítünk minden olvasónknak, hogy eligazodhasson az előttünk álló időszak érzelmes, felfokozott, heves és néhol talán hisztérikus közéleti megnyilvánulásai között, illetve hogy jobban érthesse a saját családja múltját is.
Újabb nagykövetek hazahívását nem tervezi, további orosz diplomaták kiutasításával nem számol Orbán Anita. A Telexnek adott első interjújában a külügyminiszter beszélt arról is, hogy mivel járul hozzá Magyarország az orosz–ukrán háború lezárásához, és hogy miért írta alá amerikai útján Marco Rubióval a szélsőséges baloldali szervezetekkel szembeni együttműködési szándéknyilatkozatot.
Oroszország főtárgyalója továbbra is Vlagyimir Medinszkij lesz.
Ez talán nem véletlen, hiszen korábban a Telex Vitézy minisztériumának küldött közérdekű adatigénylést. „Mindent el lehet magyarázni, de elhallgatni nem” – mondta a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a Telexnek.
Ráadásul a fizetésekhez viszonyítva is nálunk fájhat a legjobban a vásárlás, de Norvégiában és Izraelben még ennél is többet kérnek érte.
Seszták Miklós volt kabinetfőnöke lehetett az eladó cég kulcsembere.