A közvéleménykutató intézet friss adatai szerint a Tisza jelenlegi tábora 4,2 milliós, a Fidesz–KDNP-é 1,6 milliós nagyságú.
+4 hasonló
Az esküdtszék szerint a Meta 43 millió alkalommal sértette meg Új-Mexikó fogyasztóvédelmi szabályozásait.
+4 hasonló
A bizottság szerint az oldal nem feltétlenül tett eleget a csalások és adathalász támadások megelőzéséért. Azt is vizsgálják, megfelelően jelölte-e a fizetett hirdetéseket a keresési találatok között.
+4 hasonló
A Központ Nyomozó Főügyészség korábbi vezetője azt mondta: a Nemzeti Védelmi Szolgálat tábornoka figyelmeztette, hogy az ügyet felülről le akarják állítani, de ezt sikerült megakadályozniuk. A volt főügyészt soron kívül hallgatják meg a parlament Végrehajtási Visszaéléseket Feltáró Vizsgálóbizottsága előtt.
+4 hasonló
A belügyminiszter úgy gondolja, jelen gazdasági helyzetben a 15 százalék óriási erőfeszítés az országtól.
+4 hasonló
Úgyhogy továbbra is 5,50 százalékon fog maradni. A jegybankelnök szerint a hazai pozitív inflációs folyamatok ellenére a nemzetközi helyzet miatt az óvatos monetáris politika fenntartása indokolt.
+4 hasonló
A gazdasági és energetikai miniszter szerint „bármit is állít a Fidesz, a számok egyértelműek”, ők a magyar embereket választják.
+4 hasonló
Az elnök régi bizalmasa, Stephen Miller vesz át Susie Wiles helyét.
+3 hasonló
Taxisofőrből lett lelkész, aztán szektavezér, aki éhezést írt elő a híveinek.
+3 hasonló
Gali pályafutása alatt közel száz darabot rendezett.
+3 hasonló
Itthon Gripeneket is kellett riasztani, a Guardian szerint Csehországot, Bulgáriát, Hollandiát és Franciaországot érintették az esetek.
+3 hasonló
A közvetítések november 13-án indulnak.
+3 hasonló
Telex
+3 hasonló
Az egyik járőr kilőtte az autó kerekét, a sofőr ezután a felnin gurulva hajtott tovább.
+3 hasonló
A Vsquare újságírójának az orosz befolyás magyarországi működését feltáró tényfeltáró munkáját ismerték el.
+3 hasonló
Az emlékmű visszaállításáért petíciót indítottak, amit aztán személyesen adtak át Tarr Zoltán miniszternek.
+3 hasonló
Az Alkotmányvédelmi Hivataltól kapták meg ömlesztve az adatokat, a volt fideszes országgyűlési képviselőn kívül 163 korábbi megfigyelt adatai kerültek ki a nyilvános adatbázisba, de ezeket már törölték, mondta Cseh Gergő Bendegúz a Telexnek. A hiba miatt személyes levélben keresi meg Lezsákot.
+3 hasonló
A volt külügyminiszter Oszakában, Kiotóban és Tokióban tárgyalt, hazafelé pedig megállt Bakuban.
+3 hasonló
A jegybankelnököt eredetileg Matolcsy Györggyel együtt idézte be a vizsgálóbizottság, Matolcsyt azóta letartóztatták, így őt személyesen ma nem hallgatják meg.
+3 hasonló
A szerb különleges terrorellenes egység parancsnoka is köztük van.
+3 hasonló