Úgy tudjuk, január 1-i hatállyal távozik az egyetem éléről.
+30 hasonló
Fejes Péter a köztársasági elnök második legfőbbügyész-jelöltje. Első jelöltjét, Szathmáry Zoltánt leszavazta az Országgyűlés.
+30 hasonló
A hivatalos program szerint az energetikai infrastruktúráról és a regionális energiabiztonságról, valamint a bűnüldözési együttműködésről írnak alá szándéknyilatkozatokat. A miniszterek ezt követően zárt ajtók mögött tárgyalnak.
+26 hasonló
Zsinórban három munkaszüneti nap lesz karácsonykor.
+25 hasonló
A volt jegybankelnök egy hónapra került letartóztatásba, mert a bíróság szerint fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye valamint a tanúk befolyásolása. Letartóztatásba került Matolcsy Ádám cégeinek állandó ügyvédje valamint a Matolcsy Ádámhoz és Száraz Istvánhoz köthető egyik cég vezető tisztségviselője is.
+25 hasonló
A Budai Központi Kerületi Bíróság dönt majd az ügyben.
+25 hasonló
Erre a fideszes képviselő „rendszeresen elkövetett, jogsértő, a képviselői kötelezettségeket figyelmen kívül hagyó, az Országgyűlés munkáját nem tisztelő, és azt rendszeresen zavaró magatartása miatt” került sor.
+24 hasonló
Bizalomvesztésre hivatkozva.
Ma hoz ítéletet a Fővárosi Törvényszék a korrupcióval vádolt volt fideszes képviselő ügyében, aki az utolsó szó jogán beszélt a bíróságon. Szerinte csak azért került vád alá, mert volt olyan jó, hogy a lelkiismeretére hallgatva feljelentette azokat, akik korrupciógyanúba kerültek.
+21 hasonló
Huszonhárom év alatt 234 mérkőzésen lépett pályára a portugál válogatottban, ezeken a meccseken 146 gólt szerzett.
+20 hasonló
A megfigyelők több szabálytalanságról is beszámoltak a parlamenti választáson, amelyen az államfői után a kormányfői széket megcélzó Vučić pártjának egy minden korábbinál egységesebb ellenzékkel kellett szembenéznie.
+20 hasonló
A volt jegybankelnököt több mint három órán keresztül hallgatták ki a Központi Nyomozó Főügyészségen, ahol nem tett vallomást. Letartóztatásáról 72 órán belül kell döntenie a bíróságnak.
+20 hasonló
Leghamarabb a büntetési idő kétharmada után szabadulhat. Öt évre eltiltották a közügyektől és pénzbüntetést is kapott, valamint 6,6 millió forint vagyonelkobzást rendelt el a bíróság.
+19 hasonló
A Star Trek-franchise-ból és az X-Men-filmekből ismert színész 86 éves volt.
Szokatlan kérés szokatlan helyről. A volt kulturális miniszter saját pappal is tartaná a kapcsolatot. Nem csak az ügyészségen áll, hogy Hankó Balázs haját ki nyírhatja.
A Guardian szerint Bolsonaro elmenekülhetett, a politikus ellen pénzmosás gyanújával nyomoznak, kedden nem jelent meg a rendőrségen, hogy leadja az útlevelét.
+19 hasonló
Fejes Péter bocsánatot kért a társadalom igazságérzetét joggal és alappal sértő ügyészségi döntések, azok elmulasztása miatt. Baka András köztársasági elnök szerint Fejes Péter tudása, tapasztalata, szakmai hitelessége is alkalmassá teszi a feladatra.
+18 hasonló
A bírák titkos szavazáson vettek részt. Az új elnök megbízása 3 évre szól.
+18 hasonló
A spanyolok dominanciája nemcsak a pályán, a díjátadón is érvényesült, az év játékosa viszont a Bayern centere lett.
+17 hasonló
Az első riasztás 9:48-kor érkezett a Brüsszelből Szófiába tartó Airbus A321-es miatt.
+16 hasonló