A KDNP frakcióvezetője szerint „lassan elfogynak a Tiszának a külső ellenségek, ezért elkezdték megtalálni a belső ellenségeket”.
+3 hasonló
A miniszterelnök hosszú bejegyzésben reagált a kritikákra, és azt is megírta, hogy miután az információk eljutottak hozzájuk Feledy Botondról, felajánlották neki a lemondás lehetőségét.
Feledy sem hagyta szó nélkül, kommentben pontosította a dátumokat.
+3 hasonló
Nem hinném, kommentelte a miniszterelnök szombaton, majd hétfőn a parlamentben bejelentette, hogy jövőre nem biztosít az állam fejenként 73 millió forintot Novák Katalinéknak.
+3 hasonló
A médiamogul először azt írta, csak a hajléktalanság problémájára akarta felhívni a figyelmet, aztán elismerte, hogy a jelmez tapintatlan volt és elnézést kért.
A közlekedési és beruházási miniszter azt mondta, hogy optimista volt.
+4 hasonló
A gép több méter mély krátert fúrt a földbe, a fedélzetén utazó kilenc ember azonnal szörnyethalt.
A Tisza párt alelnöke szerint harmincöt településről érkeztek hozzászólások a tó ügyében indított egyeztetés során.
A szétlőtt ukrán város, Oleski lakosainak mentésekor jelentették be, hogy a jövőben is lesznek hasonló közös akciók.
A Vidék- és Településfejlesztési Minisztériumnál is történtek személyi változások.
+2 hasonló
Két cikluson keresztül Nyugat-Virginia kormányzója volt, majd demokrata szenátorként politizált.
+2 hasonló
Legkésőbb tavaszig kialakul a szervezet struktúrája.
+2 hasonló
A Ferencváros elnöke szerint a Mussolinit éltető drukkerek el sem tudjátok képzelni, mekkora kárt okoztak a klubnak.
+2 hasonló
A pártállam besúgóhálózatáról szóló egyik legizgalmasabb kérdés, hogy mit kezdjünk egy ellentmondással: míg sokan zsarolás vagy fenyegetés hatására vállalták az együttműködést, mások így sem voltak hajlandók aláírni a BM-nek. Takács Tibor történésszel azt jártuk körül, milyen kockázatai voltak a beszervezés elutasításának, és mennyiben ítélhetők el azok, akik engedtek a nyomásnak.
+2 hasonló
A környezetvédelmi hatóság környezetvédelmi felülvizsgálatot indított.
+2 hasonló
A Fidesz-közeli üzletember azt mondta, több producer is dolgozott a filmen, ő a kreatív részért felelt, szétosztották a feladatokat és nem úgy dolgoztak, hogy mindenki bemagolta a szerződését.
+2 hasonló
A háziorvosok, házi gyermekorvosok és fogorvosok mellett dolgozó szakdolgozók is a többi szakdolgozóval azonos cellás bértáblába kerülnek.
+2 hasonló
Olajos Péter lett a Nemzeti Energetikai Ügynökség (NEÜ) új első embere, a szakember korábban az MDF európai képviselője is volt.
+2 hasonló
Volt, ahol –8,3 Celsius-fokig csökkent a hőmérséklet.
+2 hasonló
A fideszes képviselő szerint Magyar Péternél senki nem zavarja jobban az Országgyűlés működését, őt nem bünteti meg a házelnök. Azt nem vitatja, hogy nem elegáns a viselkedése, de erre is van magyarázata.
+2 hasonló