Több európai légitársaság járatait is bombafenyegetés érte hétfőn és kedden, az utasoknak pedig váratlan átirányításokkal és biztonsági ellenőrzésekkel kellett számolniuk.
+3 hasonló
A rezsicsökkentés jövője ismét politikai vitát váltott ki, miután a kormány egyik meghatározó gazdasági szereplője a tervekről beszélt.
+3 hasonló
A leépítések nem állnak meg a német határoknál.
+3 hasonló
Súlyos konfliktus rajzolódik ki Orbán Anita környezetében egy frissen bejelentett személyi döntés kapcsán. Ezt Velkey György László, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára tette meg hétfőn éjszaka, 22 óra előtt nem sokkal.
+3 hasonló
Hétfőre mérséklődött a 95-ös benzin országos átlagára: a pénteki szinthez képest literenként 2 forinttal lett olcsóbb. A gázolaj ára eközben változatlan maradt.
+3 hasonló
Miért éppen Felcsút? – ezzel a címmel jelent meg egy írás Orbán Viktortól a Puskás Akadémia honlapján vasárnap. Ennek előzménye a taotámogatásokkal kapcsolatos kormányzati kommunikáció, amelyre a sportklub csütörtökön közleménnyel reagált. Erre viszont a Nemzeti Sport tett közzé egy jegyzetet, amelyre most tehát a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia alapítója, Magyarország korábbi miniszterelnöke reagált.
+3 hasonló
Az elnök behatolt az Alkotmánybíróságra. Tuszakodásra került sor, felvétel is készült
+3 hasonló
Hackerek 6,3 milliárd dollárt loptak el a Binance-től, a világ legnagyobb kriptovaluta-tőzsdéjétől. Elemzők szerint ez minden idők legnagyobb kriptovaluta-lopása, amely arra késztetheti a befektetőket, hogy újraértékeljék a digitális eszközök birtoklásával járó kockázatokat. A támadás mögött észak-koreai hackerek álltak két amerikai blokklánc-elemző vállalat, a TRM Labs és a Chainalysis szerint.
+3 hasonló
Szigorú kiadási kontrollra lesz szükség.
Az MBH Bank 2,5 százalékra csökkenti az MBH Otthon Start hitel kamatát az utolsó két hétre.
v
Legalább 39 ember meghalt, amikor két nagysebességű vonat összeütközött szerdán Spanyolországban – közölték a helyi hatóságok a Sky News televízióval. A Toledo tartományban történt baleset után több vasúti kocsi kisiklott, a Madridot Andalúziával összekötő vonalon felfüggesztették a közlekedést.
Aleksandar Vucic szerint a Szerb Haladó Párt két éven belül visszatérhet a hatalomba.
+3 hasonló
Helyi fegyverszünet lépett életbe kedd reggel az orosz megszállás alatt álló dél-ukrajnai Oleskiben. Melania Trump amerikai first lady az orosz és az ukrán vezetéssel egyeztetve segítette a humanitárius műveleteket lehetővé tevő megállapodás létrejöttét.
+3 hasonló
A brazil szövetségi rendőrség útlevelei leadására szólította fel Flávio Bolsonaro szenátort, miután az elnökválasztás második fordulójában vereséget szenvedett. Bolsonaro közölte, hogy eleget tesz a felszólításnak, és tagadta, hogy el akarna menekülni az országból.
+3 hasonló
A Prima Primissima-díjas műsorvezető átigazolása fontos lépés a médiacsoport kínálatának bővítésében.
Andy Burnham már a Brexit után megszüntetett szabad mozgás visszaállításáról is kész tárgyalni.
+3 hasonló
Rekordközeli nyereményről van szó.
+3 hasonló
A beruházás története 2018-ig nyúlik vissza.
+3 hasonló
Mególalt a korábbi üzlettárs, aki azt állítja sem közvetlenül, sem közvetve nem adott utasítást az értékpapírcsere végrehajtására.
+3 hasonló