ÁBTL
A bocsánatkérés nem helyettesítheti a felelősségre vonást az ügynökakták körül kialakult helyzet és Lezsák Sándor téves, ügynökként történő feltüntetése miatt Molnárné Lezsák Anna, fideszes országgyűlési képviselő szerint. Cseh Gergő Bendegúz a lemondását firtató kérdésre a Telexnek azt mondta, „Akinek az idején történt a hiba, annak kell eltakarítani a romokat. Ha ez megtörténik, visszatérünk erre” – válaszolta Cseh Gergő Bendegúz, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának (ÁBTL)…
+2 hasonló
Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának igazgatója szerint a mágnesszalagon lévő adatok között olyan emberek nevei is szerepelnek, akik nem együttműködői voltak a kommunista rendszernek, hanem a megfigyeltjei. Cseh Gergő Bendegúz az ATV reggeli műsorában azt mondta, el fogják távolítani azok nevét az adatbázisból, akik nem voltak hálózati személyek, az ÁBTL pedig közleményben kért elnézést Lezsáktól az ügynökvád miatt.
Bóka János kijelentette, követelik Ruff Bálint, Tarr Zoltán és Tanács Zoltán lemondását is, illetve parlamenti vizsgálóbizottság felállítását helyezte kilátásba. Rétvári Bence szerint Magyar Péter az, akinek vállalnia kell a felelősséget, Lezsák Sándor lánya pedig az ÁBLT főigazgatójának lemondását követeli.
+4 hasonló
A héten nyilvánosságra hozott információkból viszont nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni.
Cseh Gergő Bendegúz azt mondta, vállalja a felelősséget az informatikai hibáért, aminek következtében Lezsák is bekerült az adatbázisba.
+2 hasonló
Informatikai hiba miatt jelent meg Lezsák Sándor neve a Nyitottakták.hu adatbázisában – közölte az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) csütörtökön a Facebook-oldalán.
+28 hasonló
November 4-től 50-60 ezer olyan név lesz megismerhető, amelyek szerepelnek a diktatúra alatt készült állambiztonsági iratokban. Nagyon sok család lesz valamilyen módon érintett az előzetes várakozások szerint.
+2 hasonló