Amerikai politika

0 komment

Trump pártja jókora pofonba szaladhat bele a félidős választáson, amely mindenképp mérföldkő lesz a közeljövőre nézve

A képviselőházban szinte biztosan többségük lesz a demokratáknak, csak annak mértéke a kérdés, de a szenátusra is jó esélyük van. Az elnök népszerűtlensége, az iráni háború miatti üzemanyagár-emelkedés és a vámok hatásai olyan helyzetet teremtettek a keddi félidős választáson, ahol a demokraták kőkemény republikánus államokban is régóta nem látott győzelmeket arathatnak. Már ha hihetünk a kutatásoknak.
+2 hasonló
0 komment

Donald Trump titkos tervéről beszélt Bendarzsevszkij Anton

Komoly ellentétek miatt közös közlemény nélkül ért véget a G20-csoport pénteken kezdődött kétnapos atlantai külügyminiszteri találkozója. A feszültséget jól mutatta, hogy Marco Rubio amerikai külügyminiszter lemondta a hagyományos csoportképet is, több európai diplomata pedig bojkottal fenyegetőzött Szergej Lavrov orosz külügyminiszter jelenléte miatt. Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője egyebek mellett arról beszélt az…
0 komment

Trump nagyon nehezen fogja viselni a vereséget – figyelmeztet Obama volt tanácsadója

Ha Donald Trump elveszíti a félidős választásokat, nagyon nehezen fogja viselni a vereséget, de az amerikai bíróságok képesek lesznek korlátozni a hatalmát és megakadályozni, hogy beavatkozzon a választási folyamatba – mondta Norman Eisen, Barack Obama egykori etikai és korrupcióellenes tanácsadója a Klubrádiónak adott interjújában. Eisen szerint Trump jogi eszközökkel is támadja a választások tisztaságát, de ezeket a próbálkozásokat eddig sorra sikerült visszaverniük. A volt tanácsadó arról is…
+1 hasonló
0 komment

Eljött az ítélet napja: csúnya gyomrost kaphat Trump, fenekestül felfordulhat Amerika – 5 pontban a legfontosabb kérdések

Ma tartják a félidős választásokat az Egyesült Államokban. Nagyjából 250 millió amerikai állampolgár jogosult a szavazásra, és rekordmennyiségű ember, több mint 50 millióan már előzetesen leadták a voksukat személyesen vagy levélben. A lelkesedés és a részvételi hajlandóság a demokrata oldalon tűnik nagyobbnak, miközben a Republikánus Párt igyekszik mindent megtenni a várható veszteségek minimalizálásáért. De mi a tét pontosan? És mire lehet elég a demokraták mozgósítása? Most megválaszoljuk a…
+3 hasonló
0 komment

Amerikai választás 2026: keményen megbüntethetik Donald Trumpot, vérfürdő a láthatáron?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz…
0 komment

Menedékbe bújnak a befektetők az Egyesült Államokban: Trump és a technológiai szektor áll a háttérben

Mérséklődtek a hosszú lejáratú amerikai államkötvény-hozamok hétfőn, miután az olajárak több mint 7 százalékkal zuhantak. Az árupiaci fordulatot az váltotta ki, hogy Irán nyolc hónapnyi közel-keleti háborúskodás után nyitottságot mutatott a béketárgyalásokra. A piaci szereplők emellett a közelgő amerikai félidős választásokra is pozicionálják magukat, ami szintén növeli a menedékeszköznek számító állampapírok iránti keresletet.
0 komment

Republikánus szenátorjelöltet támogat Michigan egyik demokrata kongresszusi képviselője

Haley Stevens azután állt a republikánus jelölt mögé, hogy az előválasztáson őt legyőző demokrata szenátorjelölt megkérte, hogy maradjon távol a kampányeseményeitől.
+2 hasonló

Bejelentkezés vagy regisztráció