Liverpool
Rangadó vár az FC Liverpoolra vasárnap az Arsenal ellen a labdarúgó Premier League-ben.
+5 hasonló
A tette után a szurkolók hangos füttyszóval illették minden labdaérintésénél.
Ráadásul két büntető is akadt a találkozón.
A Liverpool drámai csatában jutott be a Ligakupa negyeddöntőjébe.
A Chelsea elleni tizenegyespárbaj után kisorsolták a következő forduló párosításait.
A Manchester City jól járt a negyeddöntő sorsolásán.
Fofana két nagy hibája döntött, kiesett a Chelsea a nyolcaddöntőben.
Szoboszlai Dominiknak ezúttal nem volt lehetősége lőni.
Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a keretbe sem került ezúttal, Jordan Henderson a Chelsea színeiben tért vissza az Anfieldre.
+5 hasonló
A Vörösök a Chelsea-t fogadják a Ligakupa nyolcaddöntőjében.
A kiváló támadó korábban hat évet húzott le Liverpoolban.
Lemondott a Fenerbahce vezetőedzője, Ismail Kartal, a helyére ideiglenesen Dirk Kuyt került.
A Liverpool mind a négy előző mérkőzését megnyerte.
A Sky Sports értesülései szerint a Liverpool nem hosszabbítja meg Alexis Mac Allister szerződését.
Lecsapott az Európai Labdarúgó-szövetség.
+3 hasonló
„Biztosan lesznek változások a legutóbbi mérkőzéshez képest, de most is nyerni akarunk” – jelentette ki Andoni Iraola, aki az utóbbi kilenc alkalommal egyszer sem küldte ugyanazt a kezdőcsapatot pályára.
A magyar válogatott balhátvéd remekül futballozott a legutóbbi meccsen.
Mindkét középpályás kisebb sérüléssel bajlódik.
És az RB Leipzigét is.
A One Veszprém HC Portóban játszik mérkőzést a férfi kézilabda BL-ben.