Liverpool
Andoni Iraola vezetőedző szavai szerint nem valószínű, hogy Szoboszlai Dominik pályára léphet a Liverpoolban a szerdai, Chelsea elleni angol Ligakupa-mérkőzésen. A spanyol tréner ugyanakkor nem jelentette ki biztosra, hogy a magyar középpályás nem játszhat. Azt mondta, Victor Munozhoz hasonlóan Szoboszlai sérülése is bonyolult.
Andoni Iraola a biztos válasszal megvárja a kedd délutáni edzést.
A Manchester United korábbi játékosmegfigyelője, Mick Brown szerint meg kell nézni, csak véletlen egybeesés-e, hogy Szoboszlai Dominik sérülése óta olyan játékosok kerültek jó formába a Liverpoolban, akiktől ezt előtte hiányolták. A szakember úgy véli, az is elképzelhető, hogy így hiába épül fel a magyar középpályás, nem fog azonnal bekerülni a kezdőcsapatba. Szerinte elképzelhető, hogy vissza kell küzdenie magát a Liverpool kezdőtizenegyébe a magyar válogatott csapatkapitányának.
Erről beszélt Andoni Iraola.
A Rapid bécsi derbit játszik az Austriával, Athénban az AEK a Panathinaikosz vendége lesz.
Jermaine Pennant sérüléseit ötven öltéssel kellett összevarrni.
Október 25-én, vasárnap töltötte be 26. életévét minden idők legdrágább magyar labdarúgója, Szoboszlai Dominik. A kiváló középpályásnak születésnapja alkalmából többek között a Liverpool egyik legelhivatottabb szurkolója, Isaac Kearney is üzent. A genetikai rendellenességgel küzdő fiú neve ma már szinte egyet jelent a hússzoros angol bajnok klubbal, közösségi oldalán több mint egymillióan követik.
+1 hasonló
Több mint ötven öltéssel kellett összevarrni.
Kellemes napnak indult, rémálom lett belőle. A Liverpool és az Arsenal korábbi játékosa Jermaine Pennant majdnem elvesztette jobb lábát. Az egykori labdarúgó kutyáját sétáltatta, amikor egy másik nagytestű eb rájuk támadt.
A Brighton elleni meccsen újabb sérülés borzolta a kedélyeket.