Főoldal

0 komment

„Nem az a fajta diák voltam, akit könnyen lehetett befolyásolni”

A digitális technológia és a mesterséges intelligencia új feladatok elé állítja a pedagógusokat. Mi történik, amikor a tanár és a mesterséges intelligencia ugyanabba az osztályterembe kerül, és vajon mit tanít majd a tanító, ha a válaszokat már egy gép is elő tudja állítani? Juhász Kovács Cintia, az Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar tanársegédje szerint fontos nyitottak lennünk az új technológiára. Szerző: Kolovity Edina
0 komment

A közös mű részei vagyunk

Népes hallgatóság gyűlt össze a zentai “Stevan Mokranjac” Alapfokú Zeneiskola gálakoncertjén, amelyet hétfő este a Művelődési Ház nagytermében tartottak meg az intézmény fennállásának nyolcvanadik évfordulója alkalmából. A kiemelt vendégek köszöntése után a közönség Gábor Zoltán, a zeneiskola igazgatójának ünnepi beszédét hallgathatta meg, aki szerint névadójuk öröksége a hagyományok ápolására, a művészi értékek megőrzésére, valamint a tehetség kibontakoztatására kötelezi őket. …
0 komment

A nemzetközi találkozó első focihőse Ancika

A városi tanács ülése nem tartott sokáig. Egyetlen napirendi pontja volt csupán. A nemzetközi gyerek- és ifjúsági találkozók megszervezése és megtartása. Előzetesen a polgármester néni, az elnök, a tanár úr, a sportszakosztályok és a cserkészcsapat vezetői leültek, és rövid előterjesztés után elfogadták, hogy két nap alatt szervezhető csak meg egy ilyen találkozó. Első napon a kisebbek vetélkedhetnek, a másodikon pedig a nagyobbak. A kisebbek délelőtt és délután mérkőznek meg egymással. Övék…
0 komment

Újabb kérelmet nyújtott be a NIS

A Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) hétfőn ismét engedélyt kért az Egyesült Államok Pénzügyminisztériumának Külföldi Vagyonellenőrzési Hivatalától (OFAC). Az engedély lehetővé tenné, hogy a vállalat a jelenlegi működési engedély október 30-i lejárta után is zavartalanul folytathassa tevékenységét. Szerző: dn

Bejelentkezés vagy regisztráció