Főoldal
Az amerikai közbeszéd a republikánusok várható november 3-i vereségét jellemzően az iráni háborúnak és az általa okozott üzemanyagár-emelkedésnek tulajdonítja. A történelmi tapasztalatok alapján azonban a képviselőházi többség elvesztésével már Trump megválasztásakor számolni lehetett. Az iráni háború elsősorban a vereség mértékét és a szenátusi többség sorsát befolyásolhatja. Politikai és gazdasági szempontból mindez azt jelenti, hogy Trump önálló törvényhozási mozgástere lényegében…
Hétfőn tovább botladozott a forint: az euró jegyzése 367 fölött, október eleje óta nem látott szinteken ragadt, miközben a brazil reál a meglepetésszerű elnökválasztási eredmény után egy időben 12,5 százalékos zuhanásban volt a dollárral szemben. A héten a Fed szerdai és az EKB csütörtöki kamatdöntése adhatja meg a devizapiacok irányát, itthon pedig a 2027-es költségvetési törvényjavaslat benyújtása és a pénteki előzetes GDP-adat mozgathatja a forintot.
A jelenlegi szabályok szerint a 70 ezer és 140 ezer euró közötti finanszírozás esetén legalább 15 százalékot kell biztosítania a vásárlónak az Új otthon programban.
A méz évszázadok óta az egyik legkedveltebb természetes édesítőszer, amelyet sokan az egészséges életmód szimbólumaként tartanak számon. De vajon mi a helyzet akkor, ha valaki cukorbeteg? Lehet-e mézet fogyasztani, vagy ez az édes csábítás inkább tiltólistás? A válasz nem olyan egyszerű, mint gondolnánk, hiszen a méz fogyasztása cukorbetegség esetén számos tényezőtől függ.
Melyik színházban játszott és ki volt híres duópartnere?
Az európai energetikai átmenet sikeres megvalósítása természetesen rendkívül idő- és tőkeigényes, és sok tényezőtől függ.
Az augusztus 25-én hatályba lépett, a 2026/169-es törvénnyel elfogadott új építési és urbanisztikai kódex felváltotta az építkezések engedélyezését korábban szabályozó, 1991/50- es törvényt. Míg korábban az új nyári konyhák, garázsok és más melléképületek építése főszabályként engedélyköteles volt, az új szabályozás lehetővé teszi, hogy a falusi családi házak udvarán bizonyos kisebb építményeket engedély és bejelentés nélkül húzzanak fel. Ebbe a körbe tartozhatnak a nyári konyhák,…
Van az a négyes baráti társaság, amelynek tagjait nem kell sokáig győzködni, ha egy közös kirándulásról van szó. Mi is így vágtunk neki Budapestnek, ezúttal is a szokásos turisztikai iroda szervezésében, hogy megnézzük a Rebecca
Szerző: KE
Országszerte most is 301 olyan gyerek van elsősorban Budapesten és az ország keleti felében, akiket szüleik nem vittek vagy nem vihettek haza magukkal.
Miközben az MNB az idén már négyszer is vágott az alapkamatból, a bankok a legújabb ajánlataikban nemhogy csökkentenék, hanem még növelik is a lekötött betétekre kínált kamatokat – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. Októberben több pénzintézet emelt, a héten kettő is. Eközben csúcsokat döntve csaknem 13 200 milliárd forintot tesz ki az az összeg, amit a lakosság többnyire érdemi kamat nélkül tart a bankszámláján.