Főoldal
ATV
Újabb leállást jelentett be az MVM, közölték a részleteket.
A szerb vezető állítólag az erőszaktól sem riadt volna vissza, hogy megtartsa hatalmát, de végül lebeszélték erről.
Szabadság
Bekérette kedden a külügyminisztérium Vlagyimir Lipajev bukaresti orosz nagykövetet a brassói Carfil hadiipari létesítmény területén szeptember 14-én történt tűzeset miatt. A hatóságok szerint a tüzet Oroszországból irányított szabotázshálózat okozta, amely más romániai és európai katonai, illetve ipari létesítményeket is célba vett. A külügyminisztérium határozottan tiltakozott, az orosz diplomáciai képviselet azonban visszautasította a vádakat.
A külügyminisztérium közleménye szerint Bukarest…
Hild korábban a Lehman Brothers New York-i alelnöke is volt, most megbízott vezérigazgatónak nevezték ki, feladata a NIÜ stabil vezetése, míg meglesz az új, végleges vezérigazgató.
Közzétette Kármán András pénzügyminiszter a kormány középtávú gazdasági terveit. Az infláció gyorsulni fog, az államadósság lassan csökken majd, a növekedést 2030-ra közel megdupláznák.
+1 hasonló
Romániának szüksége van közigazgatási reformra, de azt alaposan át kell gondolni és elő kell készíteni – jelentette ki szerdán Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, aki a parlamentben faggattak az újságírók a témában.
Munkavégzés lesz az M0-s autóút és az M2 autópálya több pontján november elején, az autósoknak kisebb forgalomkorlátozásokra kell számítaniuk - tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szerdán az MTI-t.
Október 28-tól már bankkártyával is meg lehet vásárolni a helyszínen váltott vonaljegyet a 200E buszon. A BKK a fejlesztéssel a gyorsabb és kényelmesebb jegyvásárlást szeretné biztosítani az utasoknak.
Az állatpark vezetése már a támadás után jelezte, hogy a nő állapota életveszélyes, és kevés esélyt látnak a túlélésére.