Főoldal

0 komment

Megépül az út, amire a fél Közép-Dunántúl vár – döntött a kormány

Kormányhatározat alapján elkezdődik a Kaposvár és Dombóvár közötti új közúti összeköttetés tervezése, jelentette be Lőrincz Viktória vidék- és településfejlesztési miniszter. A régóta tervezett, mintegy 20–25 kilométeres út első ütemben kétsávos lenne, később azonban négysávosra is bővíthetik. Az új nyomvonal kiválthatja a 61-es főút településeken átvezető szakaszait, így csökkenhet az átmenő forgalom, a napi ingázás pedig gyorsabb és biztonságosabb lehet. A miniszter szerint a projekt azt…
0 komment

Olvad a Fidesz hátországa az önkormányzatokban: sok képviselő szerint a pártlogó ma már stigma

Április óta elvesztette többségét a Fidesz a győri és a szolnoki közgyűlésben, megszűnt a párt frakciója Pakson és Óbudán. Sorra jelentik be a kilépésüket a képviselők, akik úgy érzik: függetlenként jobb esélyük van a túlélésre, a párt üzeneteivel pedig nem tudnak azonosulni. Ez aggasztó lehet a Fidesz vezetésének, Győr polgármestere szerint viszont csak bűvésztrükk.

Bejelentkezés vagy regisztráció