Főoldal
Az Illés Akadémia vezeti a Vas megyei mezőnyt, de a második helyen nem egy futballklub, hanem a Szombathelyi Pingvinek Jégkorong Klub áll. A Körmend több állami pénzt költött el, mint a Falco.
A Székely Hadosztályról szóló animációs dokumentumfilm közönségtalálkozóval egybekötött premiervetítését november 5-én, Kovásznán tartják, majd más háromszéki helyszíneken is vetítik az alkotást.
Már Erdély több pontján tetten érhető, hogy az áprilisi választások óta kevesebb magyarországi vendég látogat az idegenforgalmi szempontból felkapottabb helyekre. A gazdasági okokon túlmenően a távolmaradáshoz hozzájárul a politikai megosztottság.
A bajnoki helyezéseket, a formát és a csapatok múltját tekintve aligha lehetett kétséges a végső győztes kiléte, mégis óriási meglepetéssel zárult a Fleetwood és az Arsenal Ligakupa (Carabao Cup) mérkőzése. A két csapat között 84 (!) hely a különbség a bajnoki tabellákon.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
A természet néha egészen különleges módon tárja fel a múlt titkait, s most sem történt ez másként! A Duna vízszintjének drámai csökkenése a Morava-folyóval való összefolyásánál egy igazi történelmi kincset hozott felszínre: a pozsonyi Dévény-vár alatt előkerült a Millenniumi Emlékmű egy kődarabja. Az ikonikus műemléket 1921-ben egy robbanás rongálta meg, és azóta szinte teljesen eltűnt. A vár kezelője, a Pozsonyi Városi Múzeum (MMB) osztotta meg a hírt a közösségi médiában, amely azonnal…
Az AUR bizalmatlansági indítványt nyújt be a Niculescu-kormány ellen, és arra is reagált, hogy az RMDSZ elnöke szerint a kormánybuktatásnak most nincs esélye.
Kadarkai Endre Nőszintén és Hallgatlak című műsoraiból hetente láthatnak izgalmas részleteket a nézők. A Hallgatlak legújabb adásának vendége a Kossuth- és Jászai Mari-díjas, kiváló és érdemes művész, Hegedűs D. Géza volt. A beszélgetés során a színművész olyan mély és meghatározó pillanatokat osztott meg az életéből, amelyeket korábban még nem mondott el a nyilvánosság előtt.
Jóval gazdaságosabban működhet a kerületi parkolás Budapesten, mint ahogy azt a főváros korábban bemutatta – legalábbis ez derül ki közérdekű adatigényléseinkből. A számok alapján több kerületben is lényegesen alacsonyabb a parkolásüzemeltetés költséghányada, mint ami a Fővárosi Önkormányzat elemzésében szerepelt. Az eltérés mögött az áll, hogy a kerületi tulajdonú parkolókat olcsóbban tartják fenn az önkormányzatok, mint a fővárosiakat. A jelenlegi rendszerben viszont továbbra is akadnak…
Pannon RTV
Időjárás
Barbi
2026. 10. 28., sze - 17:53
A héten Vajdaságban többnyire napos, időnként felhős időre számíthatunk, jelentős csapadék nélkül. A következő napokban még kellemes őszi hőmérsékletek várhatók, a hétvégétől azonban fokozatos lehűlés kezdődik.
MA ÉJJEL
Ma este Vajdaság-szerte többnyire derült, helyenként gyengén felhős lesz az ég. A hőmérséklet 4 és 5 fok között alakul.
HOLNAP…