Főoldal

0 komment

Buszbeszerzéssel készül a kormány a vasúti pótlásokra, a VEKE új ötlettel állt elő

105 darab emeletes, klimatizált távolsági busz érkezik a Volánhoz, ezek beszerzésére írt ki tendert a MÁV-csoport – jelentette be Vitézy Dávid kedden a Facebook-oldalán. A közlekedési és beruházási miniszter továbbá 250 új csuklós busz érkezéséről is beszélt, melyeket a regionális és elővárosi közlekedésben használnának. Dorner Lajos, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület elnöke szerint az állam olcsóbban is megoldhatta volna a vonatok és a HÉV vonalak pótlását.
0 komment

Eltörölhetik az útdíjat bizonyos járművek esetében

A tervezet kizárólag azokra a járművekre vonatkozna, amelyeket a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR) kifejezetten kaptárszállításra engedélyezett, és amelyeket csak vándorméhészeti célokra használnak. A kedvezmény nem illetné meg azokat, akik hagyományos személyautóval vagy más, erre a célra nem engedélyezett járművel szállítják méhcsaládjaikat. A kezdeményezés nem határoz meg súly- vagy méretkorlátozást, így a 3,5 tonnánál nagyobb járműveket sem zárja ki, az azonban egyelőre nem…

Bejelentkezés vagy regisztráció