Főoldal
A volt jegybankelnök fia ellen szűk egy hete adták ki az elfogatóparancsot, de egyelőre nem akadtak a nyomára a hatóságok.
Köszönjük, hogy velünk tartottak.
Hazaengedték hétfőn a kórházból azt a 28 éves matematikatanárnőt, akit egy 13 éves diák múlt hétfőn késsel megsebesített egy besztercei iskolában – közölte kedden a Beszterce-Naszód megyei sürgősségi kórház szóvivője.
Két személyautó ütközött össze kedden Sóvárad és Kibéd között. A baleset helyszínén öt embert vizsgáltak meg a mentősök, egyiküket kórházba szállították.
+3 hasonló
+4 hasonló
200 ezertől 500 ezer forintig tart az önerő, így széles rétegek számára is hozzáférhető lesz az energetikai korszerűsítés, hangsúlyozta a miniszter.
+4 hasonló
Több kínai márka megvonta a támogatását Kylian Mbappétól, miután az interneten heves ellenérzéseket váltottak ki a játékos állítólagos megjegyzései, amelyekben a néhai kínai pártvezetőre, Mao Ce-tungra utalt.
Ajánló
P.Anita
2026. 10. 27., k - 12:00
Ybl Miklós öröksége című dokumentumfilm Csontos Györgyi rendezésében, hétfőn este 20.40-től a Pannon Televízió műsorán.
Kálnoki-Kiss Attila sportért felelős államtitkár szerint nem egyes emberekre vonatkozik az összeférhetetlenségi törvényjavaslat, amelyet beterjesztettek az Országgyűlés elé. A sportvezető a Kossuth Rádióban kedden reggel arról beszélt, az egyelőre tervezett jogszabály célja, hogy a sportszervezetek működését a fair play jellemezze és ne a napi politikai kapcsolatok határozzák meg, egy-egy klubnál mekkora forrás alakul ki.