Főoldal
Élőben közvetítjük a DAC 3. fordulóból elmaradt Košice elleni mérkőzését 18:00-tól!
Magyar Péter testvérének autója elképesztő dolgokat tud.
A Dobszerda e heti vendége Hodosán Róza lesz. Hallgassák meg 20 órától!
Egy dél-koreai kutatócsoport szerint Vincent van Gogh világhírű Csillagos éj című festménye nem akkor készülhetett, amikor eddig gondolták. A tudósok a Hold és a csillagok 1889-es állását vizsgálták meg, és arra jutottak, hogy a művészt egy konkrét júliusi hajnal égboltja ihlethette meg. A felfedezés átírhatja a festmény történetét.
A lányt október 24-e óta nem látták.
Több dologgal is próbálkozott az üzemeltető, de nem maradt más megoldás, mint az út megszakítása. Csakhogy a hajó utasai így Kambodzsában ragadtak.
ATV
Még nagy a bizonytalanság, ám ha a ciklonrendszerek is elérik az országot, úgy a magasabb területekre akár a hó is megérkezhet a hideg mellé
Nyár óra tilos energiaitalokat értékesíteni kiskorúaknak az üzletekben déli szomszédunknál.
Budapesten járt az Európai Parlament jogállami munkacsoportja, hogy a választás utáni helyzetet vizsgálják. Vannak ugyan aggályaik, de a helyzet szerintük jelentősen megváltozott.
Háborús konfliktusokat, a klímaváltozást és társadalmi egyenlőtlenségeket mutat be a World Press Photo budapesti kiállítása. A november 8-ig látogatható tárlatot az 1956-os forradalomról és a 2026-os választásokról szóló fotókiállítások kísérik.