Főoldal
Az 1989-es rendszerváltás egyik történelmi pillanatáról idézte fel emlékeit Szűrös Mátyás, aki az Országgyűlés elnökeként kiáltotta ki a harmadik Magyar Köztársaságot. A politikus szerint eredetileg nem tervezték, hogy az esemény éppen az 1956-os forradalom évfordulójára essen. A Blikknek adott interjújában egykori politikai vezetőjéről, Kádár Jánosról is beszélt, akit tehetséges, ugyanakkor súlyos történelmi bűnöket elkövető politikusként jellemzett.
+2 hasonló
Hetven évvel ezelőtt, 1956. október 23-án Budapesten egyetemi hallgatók tüntetésével vette kezdetét a forradalom, amely rövid idő alatt országos felkeléssé szélesedett. Az emberek szabadságot, függetlenséget és politikai változásokat követeltek a kommunista rendszerrel szemben. Az évfordulón felidézzük a forradalom legfontosabb eseményeit és azokat a napokat, amelyek meghatározóvá váltak Magyarország történetében.
+2 hasonló
Gyengült a forint péntek reggelre a főbb devizákkal szemben az előző délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. A mai nap a bankközi piac a nemzeti ünnep miatt nincs nyitva, ezért nincs is akkora kereskedési volumen, és azt is fontos látni, hogy ebben az illikvid kereskedési környezetben kisebb tételekkel is nagyobbat lehet mozdítani a forint árfolyamán.
+2 hasonló
+2 hasonló
+2 hasonló
Vasvári Vivien és Sapkás Piréz közösen nyerték meg Az Árulók - Gyilkosság a kastélyban idei évadát, elfelezve a több mint 13 millió forint fődíjat. A műsor hazai történetében most először fordult elő, hogy két játékos együtt, Gyilkosként ossztja meg a főnyereményt. Vivi legközelebbi bizalmasa Beslin Bettina volt, aki végig hitt a szőkeség ártatlanságában, így nagyon meglepődött, amikor a végén kiderült: becsapta őt. Az influenszer bocsánatot kért a barátnőjétől.
+2 hasonló
A 24.hu Ötvenhatunk címmel sorozatot indít az 1956-os forradalom 70.
+2 hasonló
Történelmi évfordulóhoz érkeztünk, de az 1956-os forradalom és szabadságharc hetvenedik évfordulója idén egyáltalán nem a politikai egységről szól.
+2 hasonló
Vasvári Vivien és Sapkás Piréz történelmet írt Az Árulókban, a műsor magyarországi történetében először győztek együtt Árulóként. Vivien ráadásul már a játék kezdetétől Gyilkosként játszott, és egészen a fináléig sikerült megőriznie a titkát. A győztes páros most elárulta, milyen taktikával jutottak el a végső sikerig, és mi volt az a közös tulajdonságuk, amely szerintük a győzelmük kulcsát jelentette, és hogy mire költik majd a több milliós nyereményt.
+2 hasonló
+2 hasonló