Jelentős visszalépés a Wekerle Plusz az eddigi Otthon Start programhoz képest.
A törvénytervezet kedden este került fel a parlament honlapjára.
Az ORFK a Telex kérdésére azt írta, az új traffipaxoknak pozitív hatása van a közlekedésbiztonságra.
ATV
Újabb leállást jelentett be az MVM, közölték a részleteket.
A szerb vezető állítólag az erőszaktól sem riadt volna vissza, hogy megtartsa hatalmát, de végül lebeszélték erről.
Szabadság
Bekérette kedden a külügyminisztérium Vlagyimir Lipajev bukaresti orosz nagykövetet a brassói Carfil hadiipari létesítmény területén szeptember 14-én történt tűzeset miatt. A hatóságok szerint a tüzet Oroszországból irányított szabotázshálózat okozta, amely más romániai és európai katonai, illetve ipari létesítményeket is célba vett. A külügyminisztérium határozottan tiltakozott, az orosz diplomáciai képviselet azonban visszautasította a vádakat.
A külügyminisztérium közleménye szerint Bukarest…
Hild korábban a Lehman Brothers New York-i alelnöke is volt, most megbízott vezérigazgatónak nevezték ki, feladata a NIÜ stabil vezetése, míg meglesz az új, végleges vezérigazgató.
Közzétette Kármán András pénzügyminiszter a kormány középtávú gazdasági terveit. Az infláció gyorsulni fog, az államadósság lassan csökken majd, a növekedést 2030-ra közel megdupláznák.
+1 hasonló