Főoldal
Országos program elindítását javasolja az euró bevezetésének előkészítésére a Külföldi Befektetők Tanácsa (FIC), amely mintegy 120 jelentős, külföldi tőkéjű romániai vállalatot képvisel. A szervezet szerint a kormánynak, a Román Nemzeti Banknak és más illetékes intézményeknek 12 hónapon belül olyan menetrendet kellene kidolgozniuk, amely éves célokat határoz meg az infláció csökkentésére, az államháztartás rendezésére és a gazdasági felzárkózásra. A javaslat nem jelenti az euró közeli…
Üres széf, milliárdos rejtély.
Hat iskola szakács- és pincértanulói mutatták meg felkészültségüket október 27-én a dióspatonyi Kukkonia Farmon, a negyedik alkalommal megrendezett Hospitality Talent Cupon.
Közönségszavazás dönt a mosolygós napocskáról.
Egykori csapattársai és barátai idén is a futballpályán emlékeznek Dumitru Burescura. A 2021 augusztusában, mindössze 51 évesen váratlanul elhunyt labdarúgó tiszteletére november 14-én, szombaton 12 órától rendeznek emléktornát a nagyváradi Bodola Gyula Stadionban. A Bihar FC Old Boys és a piros-kék klub közös rendezvényén a házigazdák mellett az Aradi UTA öregfiúcsapata is részt vesz, hiszen a „Buri” becenéven ismert futballista pályafutása során mindkét klubban játszott. Hozzájuk csatlakozik…
A magyar felirat a sírkert bejáratánál, az erdélyi város központi temetőjének román és angol nyelvű nevei – Cimitirul central; The Central Cemetery – között látható.
A lap szerint a temető magyar nevének kifüggesztését a szerkesztőség javasolta, mivel álláspontjuk szerint az évszázados név a kulturális és történelmi identitás része, megőrzése épp annyira fontos, mint a sírkert épített örökségéé. Felidézték, hogy a Házsongárd név még a 16. században alapított temetőnél is régebbi. Első írásos…
A civilek elleni támadással Melania Trump tűzszünetét sikerült megsérteni.
Erős kritikát fogalmazott meg a Bayern München legendája.
Begyújtotta a motort a BUX.