Főoldal
Az Országgyűlés elé került a Tisza-kormány módosított katatörvény-javaslata, amely néhány ponton tér el az október elején bemutatott, sokak által bírált tervezettől.
+4 hasonló
A Fed mai kamatdöntésére figyelnek a befektetők világszerte, ami magyar idő szerint este 7-kor érkezik, emellett fontos vállalati gyorsjelentések mozgathatják ma a piacokat: a techszektor óriásai közül jelent ma a Microsoft és az Alphabet is. Az amerikai tőzsdék emelkedéssel zárták a keddi kereskedést a technológia szektor vezetésével, az ázsiai indexek is többségében emelkedtek, az európai indexek pedig vegyes elmozdulásokkal kezdtek. Ami a hazai eseményeket illeti, megjelent este több…
Teljes a bizonytalanság, még akár az izraeli arabok pártjai is lehetnek a királycsinálók.
Az orosz hadsereg kedden, október 27-én késő este drónnal mért csapást egy lakóépületre Harkivban, négyen megsérültek, köztük egy gyermek – jelentetteTovább »
Gerendai marad, de fontos személyi változások történnek, a hatékonyabb működés érdekében alaposan átalakul a Sziget Zrt.
Súlyos károkat szenvedett a Yemenia Airways Airbus A320-as repülőgépe, miután heves jégeső érte a
Október 28-tól már bankkártyával is megvásárolható a helyszínen váltott vonaljegy a 200E repülőtéri buszon – jelentette be a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). A fejlesztés célja a jegyvásárlás egyszerűsítése és a készpénzhasználat csökkentése.
November 2-án és november 3-án javítási munkákat végeznek az M0-s autóút és az M2-es autópálya több csomópontján.
A Vučić rendszerét legyőző Egyetemista Lista politikai oldalakon átívelve a társadalom széles rétegeit lefedheti, a szerveződés gyökerei inkább a korrupció felszámolásában vannak, nem pedig az EU-pártiságban. Fontos kérdés, hogyan alakul majd az új szerb kormány Oroszországot, Koszovót és EU-t érintő külpolitikája.
A 40 éves tapasztalattal rendelkező nőre szombaton támadt rá két hím perzsa leopárd az állatpark egyik kifutójának belső helyiségében.