Főoldal
Napra pontosan öt évvel ezelőtt, 2021. október 29-én hagyott itt bennünket a nők bálványa, Oszter Sándor, mindenki Rózsa Sándora.
A miniszterelnököt és a közlekedési minisztert teszik felelőssé a tragédiáért.
9000 rendőr hiányzik az állományból, 35 milliárdos beruházást indít a Coca-Cola, Matolcsy György vagyonnyilatkozatai.
A lengyel rendőrség hétfőn Varsóban őrizetbe vett egy ukrán állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy részt vett a brassói CARFIL fegyvergyár ellen tervezett támadás előkészítésében.
Berkes Olivér, a népszerű énekes-dalszerző augusztusban titokban mondta ki a boldogító igent élete szerelmének, Nagy Eszternek. A pár hat évvel ezelőtt találkozott először, és már akkor sejthető volt, hogy kapcsolatuk különleges lesz. Az esküvő időzítése sem véletlen: szinte napra pontosan Olivér 34. születésnapján fogadtak egymásnak örök hűséget.
A Network4 elnök-vezérigazgatója beszélt a tévés átigazolásáról és az előttük álló feladatokról.
Amerikából irányítaná az ellenzéket.
+1 hasonló
Észak-Korea több rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát indított keleti partvidékéről a Japán-tenger irányába csütörtökön - közölte a dél-koreai vezérkari főnökség.
Ötvenöt éves lett az Önök kérték, a Duna Televízió ikonikus kívánságműsora, amely generációk számára vált meghatározó élménnyé. A műsor jelenlegi háziasszonya, Tótfalusi Fanni meghatóan emlékezett meg édesanyjáról, Bényi Ildikóról, aki hosszú éveken át vezette a műsort, és akinek halála óta Fanni viszi tovább ezt a különleges örökséget. Az évforduló kapcsán Fanni őszintén beszélt az édesanyja elvesztéséről, a műsorhoz fűződő személyes kötődéséről és arról, hogyan segíti őt a stáb szeretetteljes…
A városi közgyűlésen arról is szó lesz, hogyan bővítik a hulladéklerakót.