Gáspár Laci

0 komment

„Én inkább a kihívást választanám” – Gáspár Laci ezért a versenyzőért szigorú szabályait is félretenné

Majka Becz Bernadettet várta a legjobban női versenyzői közül. Az énekesnő székes produkciója után, noha nem volt hibátlan, még Gáspár Laci is azt gondolta, hogy egy olyan tehetség, akiért érdemes küzdeni. ByeAlex egészen másképp látta a helyzetet. A lényeg mégis az volt, mit szeretne a lány mentora, Majka.
0 komment

Betegen énekelt, mégis megtörte a Gáspár Laci átkot?

Horváth Alexandra betegen jött el a székes fordulóba, ami megijesztette Gáspár Lacit, pláne, amikor megtudta, hogy egy Beyoncé dalt hozott. Laci le is intette a produkció közben, mert nem akarta, hogy a lány tovább kínozza a torkát. A versenyző hibái ellenére Majkáék leültették volna. Vajon Laci félreteszi magas mércéjét, és ad egy esélyt Alexandrának?
0 komment

„Ha leültetnélek, úgyis felállnál” – Majkáék igazságtalannak tartották Gáspár Laci döntését

Bíró Olivér Majka, Solére és ByeAlex szerint is jól adta elő saját dalát az X-Faktor székes fordulójában, azonban Gáspár Laci egészen mást érzett. A mentor bevallotta, hogy azon túl, hogy nem tudna együtt dolgozni a sráccal, neki a produkció sem tetszett. Kemény szavai hallattán Majkáék ledöbbentek.
0 komment

Gáspár Laci elsírta magát, amikor versenyzője nem énekelte el kedvenc dalát

Radics Attila teljesen összetörte Gáspár Lacit, amikor közölte vele, hogy nem azt a dalt hozta, amit a mentor kért tőle. Lacit ez annyira megviselte, hogy pityeregni kezdett. Miközben Majkáék hitetlenkedve nevettek a helyzeten, a versenyző belekezdett egy opera áriába. A sokk és a döbbenet után jött a sértődés és a harag, amikor Laci kiejtette a fiút.
0 komment

„Remélem, hogy nem kapsz széket!” – Solére felhúzta magát, kiosztotta Gáspár Laci versenyzőjét

Rigó László Mindgame meglepetéssel készült Gáspár Lacinak. Arra viszont senki sem számított, hogy Majka „Belehalok” című slágerét írja át. A beszólogatós szöveg hallattán a mentorok csak fogták a fejüket. Miközben Majka kommentálni sem akarta a produkciót, Solére nem fogta vissza magát. 
+1 hasonló
0 komment

„Ha én úgy hallom, akkor az úgy van” – Gáspár Laci és kiejtett versenyzője összefeszültek

A mentorok lelkesen várták, hogy Lőrincz Álmos belekezdjen produkciójába, azonban izgatottságuk hamar csalódottsággá vált. Miközben Majka az eredeti dal fényét kereste, Gáspár Laci kiemelte, hogy a versenyző hiányosságai miatt sosem lesz jó énekes. Álmosnak többször felszaladt a szemöldöke, ami Lacinak is feltűnt, és rékérdezett, mit gondol.
0 komment

Gáspár Laci sokkolta versenyzőit: „Piros szék, az már nálam nincs!”

Eljött Gáspár Laci ideje. Solére és ByeAlex után végre ő is kiválasztja versenyzői közül azokat, akikkel az élő show-ba menetel. A székes feladat előtt azonban mentortársai félve figyelték Lacit. Szerintük ugyanis nem volt jó döntés egyből a piros székbe ültetni Solére kiesőjét, Kovács Anna Sárát. Laci azonban másképp gondolta, és ezt a saját énekeseivel is közölte.
0 komment

Gáspár Laci bekeményített az X-Faktorban – kíméletlen harc jön a továbbjutásért

Gáspár Laci alaposan feladta a leckét az X-Faktorban: el sem kezdődött a saját köre, a csapatában máris két szék gazdára talált. A biztos élő show-t jelentő piros széket azonnal odaadta a 14 éves Kovács Anna Sárának, akit Solére kiesettjei közül mentett meg. Laci egyértelművé tette, hogy a megmaradt helyekért kíméletlen harc várható, és innentől kezdve rendkívül nehezen fog bárkit is leültetni.
0 komment

Solére hazaküldte a 14 éves Kovács Annát, Gáspár Laci azonban piros székkel mentette meg az X-Faktorban

Váratlan fordulattal ért véget a 14 éves Kovács Anna székes feladata az X-Faktorban. Bár Solére végül Toryt választotta helyette, Gáspár Laci nem engedte el a fiatal énekest: felajánlotta neki a saját piros székét, így Anna is továbbjutott az élő show-ba. A mentorok döntései más meglepetéseket is tartogattak: ByeAlex Kristóf Rebeka produkciója után elsírta magát, Puy Gréta végül Majka csapatába került, Máté Dzsi pedig előbb azt hitte, kiesett, majd Solére piros székkel jutalmazta. A székes…
0 komment

„Ne menj el!” – Gáspár Laci visszahívta, és piros széket adott Solére kiesett versenyzőjének!

Kovács Anna Sára és Doan Viktória - Tory párbajon csaptak össze a székes forduló végén, hogy Solére kiválassza, kivel akar együtt dolgozni. A mentornak nehéz döntést kellett hoznia, azonban biztos volt benne, hogy Tory-t nem engedheti haza. Amikor a 14 éves Anna búcsúja után elindult Köllő Babettékhez, Gáspár Laci felkiáltott, hogy álljon meg.

Bejelentkezés vagy regisztráció