Főoldal

0 komment

Közölték, milyen ütemterv szerint hajtanák végre a település-összevonásokat

Alexandru Stoica fejlesztési miniszter pénteken közölte, hogy a kormány két szakaszban tervezi megvalósítani az 1500-nál kisebb lélekszámú községek összevonását: 2027. március elsejéig önkéntes alapon, ezt követően pedig kötelező jelleggel – írja az Agerpres. A Victoria-palotában tartott sajtótájékoztatóján a tárcavezető elmondta, hogy a nap folyamán egyeztetnek a Romániai Községek Szövetségének (ACoR) vezetőivel az 1500-nál kevesebb lakosú 429 település önkéntes összevonásáról. A miniszter…
0 komment

Jön a magyar-ukrán csúcstalálkozó - Fontos akadályt hárítunk el Kijev útjából

Novemberben ülésezik az a magyar–ukrán kormányközi bizottság, amelynek egyik fő feladata az uniós csatlakozási tárgyalások még nyitott kérdéseinek rendezése lesz. A megbeszélések célja, hogy feloldják az utolsó két tárgyalási fejezetcsoport magyar részről fenntartott blokkolását, ami elengedhetetlen Ukrajna európai uniós integrációjához - közölte Heorhij Tihij, az ukrán külügyminisztérium szóvivője az RBK-val.
0 komment

Időjárás: hétvégén is lehet eső, mutatjuk, mikor

A Kárpát-medence fölé északias áramlással nedves léghullámok érkeznek, így folytatódik az alapvetően felhős idő átlag körüli hőmérséklettel. Szombat délelőttig legfeljebb elvétve, ezt követően már valamivel nagyobb számban fordulhat elő kisebb eső, záporeső. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 9 és 14 fok között várható - közölte a HungaroMet.

Bejelentkezés vagy regisztráció