Főoldal
Baleset miatt nem járható a 10-es főút fővárosi, III. kerületi szakasza a Kocsis Sándor út és a Virágosnyereg út között – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a BKK Info Facebook-oldalon péntek délután, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) későbbi tájékoztatása szerint a balesetben egy férfi meghalt.
+4 hasonló
Levélszavazási kérelmet nyújtott be az egyházfő.
+4 hasonló
„Azóta az éjszaka óta nem volt olyan pillanat, hogy ne éreztem volna fájdalmat" – közölte ügyvédein keresztül Christa Pike.
+4 hasonló
Gajdos László szerint a szervezet, amely 2027. január 1-jén kezdi meg működését erősíti majd az állatvédelmi szabályszegések elleni fellépést.
+4 hasonló
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt.
+4 hasonló
A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság elárulta: víziközlekedési baleset egy volt csak nyáron a Balatonon, két vitorlás kishajó ütközött.
+4 hasonló
Egy nagyobb, vegyes virágokból álló koszorúért mélyen a pénztárcánkba kell nyúlni.
+4 hasonló
Az egyházfő levélben kérte a szavazólapját.
+4 hasonló
Három évtizeddel ezelőtt 74 hallgatóval indult, mára a kárpátaljai magyar oktatás és tudományos élet meghatározó intézményévé vált a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem.Tovább »
+4 hasonló
Miután a The Wall Street Journal című amerikai lap három különböző diplomáciai forrást is idézett annak kapcsán, hogy Orbán Viktornak, hazánk korábbi kiniszterelnökének komoly esélye van az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) főtitkári pozíciójára, a hazai és a nemzetközi politika szereplői is komolyan kezdtek foglalkozni a témával. Pedig ez a poszt bizony nem fenékig tejfel, ahogy arról a korábbi vezetők botrányai és vesztett ügyei is tanúskodnak.
+4 hasonló