Főoldal
A volt főügyész arról is beszélt, hogy Varga Judit az általuk ismert információk szerint semmit nem tudott a végrehajtói korrupcióról, még az is felmerült, hogy bevonják a nyomozásba.
+4 hasonló
Az Európai Bizottság eljárást indított a Booking.com ellen, hogy kiderítse, a szállásfoglaló platform megfelelően lép-e fel a csaló hirdetésekkel és az adathalász-visszaélésekkel szemben az uniós tartalomszabályozási előírások alapján.
+4 hasonló
A belügyminiszter kijelentette, hogy 4-5 hónap alatt nem lehet jóvá tenni hosszú évek mulasztásait.
+4 hasonló
Már korábban is elítélték.
+4 hasonló
Vitális Milán játékára is jó esély van a kedd esti BL-meccsen.
+4 hasonló
A miniszterelnök elmondta, egy középtávú pályát is felrajzoltak, amiben nemcsak jövőre, de 2030-ig tartóan szerepelnek célszámok.
+4 hasonló
A miniszterelnök azt is bejelentette, hogy Magyarországon és külföldön is egész napos programok várhatók a forradalom 70. évfordulójának napján.
+4 hasonló
Bármit is állít a Fidesz, a Tisza a magyar embereket választja – fogalmazott a gazdasági miniszter.
+4 hasonló
Például az is baj volt, hogy a végrehajtó négyfős csapat közel egy órán keresztül próbált megfelelő vénát találni Pike karján, hogy beadhassák neki a szert.
+4 hasonló
ORFK Kommunikációs Szolgálat
2026. 10. 27., k - 01:02
Az elmúlt nap eseményei számokban.