Főoldal
A 2027. március 1-jei határidőig önkéntes alapon egyesülhetnek az 1500 lélekszám alatti települések, ezt követően azonban a kormány kötelező érvényűvé teszi az összevonásokat.
Sajtóinformációk szerint Gyurcsó Ádám már csak a Kispest-Honvéd NB III-as csapatának edzéseit látogathatja. A 20-szoros magyar válogatott játékost bűnbakká tették meg a Gyirmót elleni kínos kupakudarc után. Teplicky Péter erőnléti edzőnek szintén nem kell már részt vennie az első csapat napi munkájában.
A Mol szerint ez jelentősen erősíti Magyarország és a régió üzemanyag-ellátásának biztonságát.
„Szerintem azt jelenti igazán erősnek lenni, hogy az ember nem csak fizikálisan, hanem mentálisan is elég erős a mindennapokhoz, és nem roskad meg egy-egy feladat miatt.” – mondja Hirmann Nándor, a Lidl Magyarország kiszállítási csoportvezetője és erősember-versenyzője.
Összefogtak és az Európai Bizottságnál lobbiznak a piacuk védelme érdekében.
A színésznő szerint emiatt is mentek tönkre a kapcsolatai.
Politika
Scheller79
2026. 10. 30., p - 16:32
A Pannon RTV, a Magyar Szó és a Hét Nap igazgatóinak, valamint fő- és felelős szerkesztőinek lemondását követeli a Vajdasági Magyar Plénum.
A második körben két hatos csoportban zajlanak majd a küzdelmek, az azonos csoportból továbbjutó csapatok nem találkoznak újra egymással.
Hosszú hónapokig tartó veszteglés után pár hete munkások dolgoznak a kézdivásárhelyi ún. DAC-tónál kialakítandó szabadidőparkban.
A TV2 realityje, A Kísértés 3. évada gyors és botrányos véget ért Korányi Milán számára, aki a barátnőjével, Nikivel vágott bele a műsorba. A srác már az első naptól kezdve gátlások nélkül udvarolt a kísértő Leilának, szinte teljesen elfeledkezve otthoni kapcsolatáról.