Főoldal
A GDP 6,2 százalékán tartja az idei államháztartási hiánycélt a kormány első költségvetés-kiigazítása. A módosítás elsősorban az egészségügyi szolgáltatások, a nyugdíjak és a szociális kiadások év végéig történő finanszírozását biztosítja.
Elmaradt az elemzői várakozásoktól, de még a kormány terveitől is a magyar gazdaság harmadik negyedéves teljesítménye – főleg a nyári aszály miatt.
+2 hasonló
+2 hasonló
Litvánia 2032-től általános hadkötelezettséget vezetne be, és meghosszabbítaná a fiatal férfiak katonai szolgálatát az Oroszországgal fennálló biztonsági feszültségek miatt – jelentette be Gitanas Nauseda államfő.
Minősített szexuális kényszerítéssel vádolják a takarító cég ügyvezetőjét.
Ezen a hétvégén túlnyomóan felhős, tipikus őszi időre kell számítani 10–15 fokos délutáni maximumokkal. Míg pénteken és szombaton csak elszórtan, vasárnap egy tőlünk délre kialakuló ciklon hatására már több helyen – főként a déli országrészben – valószínű eső, emellett a szél is sokfelé megélénkül - írta a HungaroMet.
Hosszú idő után a héten újra meglódultak az üzemanyagárak a kutakon: így kanyarodunk rá a november 1-jei hétvégére.
Ötödével nő az emelt összegű pótdíj, amit azoknak kell kifizetnie, akik jegy nélkül szállnak fel a vonatra HÉV-re vagy távolsági buszra.
Beton.Hofi Tarr Béla című dalára készült videó kapta a 10. Magyar Klipszemle legjobb klipjének járó díjat csütörtökön az Akvárium Klubban rendezett díjátadón. Beton.Hofi három kategóriában is a legjobbnak bizonyult.
Az eddigi 25 ezer forintos összeg november 2-től 30 ezerre nő, változás van a két napon belül befizetett pótdíjaknál is.