Főoldal
Kipattant a mentőből, és már ment is vissza.
ATV
Mintegy ezer négyzetméternyi védett nádast taroltak le markológéppel Balatonberényben, egy lakópark előtti partszakaszon, ezzel súlyosan megkárosítva a Natura 2000-es terület élővilágát. Az ügyben rendőrségi nyomozás indult.
+3 hasonló
A 2026-os év egyik legnagyobb dróncsapását hajtották végre az orosz főváros ellen október 30. hajnalára – közölte a Ria Novosztyi. Közben a közösségi médiában megjelent felvételek alapján hatalmas tűz ütött ki Oroszország egyik stratégiai fontosságú üzemében – számolt be az Ukrajinszka Pravda. A NATO-szövetségesek borúlátóan ítélik meg annak az esélyét, hogy Ukrajna a jövő heti amerikai félidős kongresszusi választások előtt megkapja a sürgősen igényelt Patriot elfogórakétákat - számolt be az…
A politikus szerint szakmailag indokolatlan a szélsőbaloldali terrorizmus kiemelése. Azt is kéri, vizsgálják ki a 2023-as antifa-ügyek politikai szálait.
Erős év volt, az Alaptörvény, az oktatási törvény, az MNB, a nyugdíjrendszer átalakítása és a csődközeli Malév is téma volt.
Az aszály és az energiaválság megütötte a gazdaságot, így egy gyengébb negyedév jött össze július és szeptember között.
Váratlanul zsugorodott a francia gazdaság a harmadik negyedévben a beruházások és az export visszaesése miatt. Az eurózóna második legnagyobb gazdaságát a megugró finanszírozási költségek, az erőszakba torkolló tüntetések, valamint a belpolitikai és költségvetési bizonytalanság egyaránt sújtják, miközben a térség többi nagy gazdasága bővülésre számíthat - tudósított a Bloomberg.
A forint tartja magát 365 környékén.
A 2026-os év egyik legnagyobb dróncsapását hajtották végre az orosz főváros ellen október 30. hajnalára – közölte a Ria Novosztyi.
A baloldali terrorizmus elleni küzdelem mellett tett tanúságot Orbán Anita magyar és Marco Rubio amerikai külügyminiszter washingtoni találkozójukon. Megerősítették a GDP-arányos 5 százalékos elköteleződést a védelmi kiadások és költések felé.
+3 hasonló