Ellentétes irányba indult a Google anyacégének, az Alphabetnek és a Microsoftnak az árfolyama a csütörtöki, nyitás előtti kereskedésben a technológiai óriások harmadik negyedéves gyorsjelentése után. A befektetők leginkább a beruházások mértékét és a szabad cash flow alakulását vizsgálták, miközben egyre kritikusabban figyelik a mesterséges intelligenciára fordított kiadások megtérülését - közölte a CNBC. Ha az Alphabet több mint 9,77 százalékos mínuszban zárja a mai napot, az a cég 2004-es…
Úgy látják, a korábbi név már nem fedi le a csoport időközben kibővült üzleti portfólióját.
Hans Reisch szerint az Európai Bizottságnak közbe kellene lépnie a magyar kiskereskedelmi különadó miatt.
A volt miniszterelnök a Digitális Polgári Körök táborában „tompább, élesebb” eszközökről beszélt, amelyeket kioszthatnának a „nemzeti ellenállás” keretében.
Társadalmi egyeztetésre bocsátották a december 24-i munkaszüneti napról szóló törvényjavaslatot. Ha elfogadják, december 12-én, szombaton kellene ledolgozni a pihenőnapot.
A folytatásban is lehet figyelni a Demjén-cameót.
A kerület szerint késelés, drogozás és prostitúció is történt a területen.
Az Isztambuli Egyezmény ratifikálásával kapcsolatban a minisztérium képviselői egyértelmű állásfoglalást nem tettek.
Veszélyben a 37 éves jogállami vívmányok – írták.