Főoldal
Az amerikai elnök szerint volt, aki kilenc órát ölt a jelmezébe, de neki nincs ideje ilyesmire.
+7 hasonló
A 2027-es költségvetés tervezete jelentős nyugdíjemelést tartalmaz a kisnyugdíjasok számára, de más intézkedések is könnyebbé teszik az idős emberek mindennapjait.
+7 hasonló
A párt képviselője szerint adóemelésekre és megszorításokra épül a költségvetési tervezet.
+7 hasonló
Csupán hónapok alatt találhatott vevőre az az ingatlan, ami egykor közös otthona volt a korábbi igazságügyi miniszternek, Varga Juditnak és volt férjének, a jelenlegi miniszterelnöknek, Magyar Péternek. A Balatonhenyén álló házat 299 millió forintért hirdették még a nyáron, és nemrégiben el is kelt.
+7 hasonló
A beteg etnikai hovatartozására tettek célzásokat, szidták is, ráadásul direkt úgy vezetett a sofőr, hogy sérülést okozzon.
+7 hasonló
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban a Generali Alapkezelő írása olvasható.
Az Alphabet után az Amazon és az Intel gyorsjelentése is eladási hullámot váltott ki, tovább erősítve az AI-beruházások megtérülésével kapcsolatos aggodalmakat. Az Amazon közel 7, az Intel mintegy 23 százalékot zuhant a zárás utáni kereskedésben, ma reggel pedig az ázsiai technológiai részvényeket is adják. Az amerikai határidős indexek további esést vetítenek előre, miközben a befektetők az állampapírokban keresnek menedéket. A japán jegybank nem változtatott a kamatokon, de a tőzsdei alapok…
Mintegy 200 négyzetméteren pusztítottak a lángok.
November 1-i hatállyal létrehozták az Országos Népegészségügyi Intézetet és az Országos Gyógyszerészeti Intézetet.
Lemondott Gádoros alpolgármestere, miután egy férfi nemi szervéről készült fotó jelent meg a Facebook-oldalán. Az RTL Híradónak azt állította, feltörték a profilját, és le akarják járatni. Önkormányzati képviselő maradt.