Kapitány István

0 komment

Kapitány István cáfolta távozását, és új irányt jelölt ki a gazdaságfejlesztésben

Nem mondott le miniszteri posztjáról Kapitány István, aki szerint a kormány egyelőre nem tervezi a rezsicsökkentés szociális alapú átalakítását. A gazdasági és energetikai miniszter több mint 4000 milliárd forintnyi fejlesztési forrást ígért jövőre, elsősorban a kis- és középvállalkozások versenyképességének javítására. Az energiapolitikában a megújuló források, az áramtárolás és a nukleáris kapacitások fejlesztését nevezte meghatározó feladatnak.
0 komment

A rezsicsökkentés jövőjéről és a lemondásáról szóló pletykákról is beszélt Kapitány István

Nem dolgozták ki a rezsicsökkentés célzottabbá tételét a jövő évi költségvetés készítésekor, és jelenleg sem ennek átalakítása áll a Gazdasági és Energetikai Minisztérium szakmai munkájának középpontjában – mondta Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a Kossuth rádió reggeli műsorában. A tárcavezető ugyanakkor arról is beszélt, hogy olyan energetikai feltételeket akarnak teremteni, amelyek mellett a jövőben több lehetőség áll majd a kormány rendelkezésére.
+4 hasonló
0 komment

Erről kevesen tudnak: 20 millió forintos házfelújítási program indult mától, ezekre az épületekre lehet benyújtani a pályázatot – Kapitány István nagy dobására még várni kell

Akár 20 millió forintos vissza nem térítendő támogatásra is pályázhatnak november 2-től az ingatlantulajdonosok Magyarországon, de a lehetőség nem minden régi házra vonatkozik. Az új házfelújítási programban a támogatás az építési költségek jelentős részét fedezheti, ugyanakkor a pályázóknak több fontos feltételt is teljesíteniük kell.

Bejelentkezés vagy regisztráció