Főoldal
A politikus egy energetikai konferencián emlékeztetett, hogy az egyik reaktort július végén, a másikat augusztus 13-án állították le, ami szerinte az őszi-téli energiaárakra is hatással lesz.
A volt államtitkár szerint
a jelenlegi információk alapján az egyik reaktor november elején ismét üzembe állhat.
Hangsúlyozta azt is, hogy ez önmagában nem eredményez árcsökkenést, mert a romániai villamosenergia-árakat jelentősen befolyásolja a regionális és az európai piac.
Bușoi arra is felhívta a…
Kemény büntetés vár a balhé főszereplőire.
+2 hasonló
Óscar Puente szerint a Renfe vonatának a piros jelzés ellenére engedélyezték a továbbhaladást, 25 kilométert tett meg körülbelül 200 kilométer/órás sebességgel mielőtt ütközött Iryo-vonattal.
+2 hasonló
Petra és Joci kapcsolata kezdetben idilli volt a Házasság első látásra idei évadában, azonban hamar átfordult, amikor a férfi megjegyezte, keveselli a testiséget és az intimitást a házasságban, így viszont könnyen félre fog kacsintgatni. Azóta elváltak egymástól, Joci egy felnőttfilmesért hagyta ott az exfeleségét, azóta pedig már az összeköltözést tervezik Viviennel.
A nevelést és oktatás segítő dolgozók egy része szerint a kormány nem teljesítette a szeptemberben tett ígéreteit.
A miniszterelnök is reagált.
Még napokig elhúzódhat a szavazatok számlálása, és patthelyzet körvonalazódik.
+2 hasonló
Összeütközött két nagysebességű vonat Spanyolországban, Urda közelében. A balesetnek 10 halálos áldozata van, de a spanyol sajtó szerint a számuk akár 30-ra is emelkedhet. A vasúti közlekedés Madrid és Sevilla között is szünetel.
Az M1 a megújult közmédia napi aktuális csatornája. A hiteles, közérthető és sokoldalú tájékoztatás jegyében a Híradó elemzésekkel és élő kapcsolásokkal hozza el Magyarország és a nagyvilág legfontosabb eseményeit. Tudósítóink az ország minden pontjáról és Európa…
Közérdekű információk
Barbi
2026. 10. 28., sze - 14:57
A Szabadkai Vízművek és Csatornázási KKV értesíti Újzsednik Helyi Közösség lakosait, hogy a tervezett hálózatmosatási munkálatok miatt 2026. október 29-től november 6-ig, 8.00 és 14.00 óra között víznyomáscsökkenés várható.
A munkálatok…
Mentőhelikopter vitte el a gyermeket.