Főoldal
Modzstaba Hamenei, Irán legfőbb vezetője elrendelte, hogy a lehetséges célpontok közé vegyenek fel minden amerikai és izraeli érdekeltséget, amelyet az iráni haderő elérhet.
A miniszterelnök a Telex egyik Facebook-bejegyzésére reagálva kérdőjelezte meg a költségvetés egyik rendelkezésének fennmaradását.
A volt lengyel miniszterelnök szerint Donald Tusk és szövetségesei nyers erőszakkal hajtottak végre puccsot egy független alkotmányos szerv ellen
+6 hasonló
Kivezeti a kormány az önkormányzatoknak a területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét a jövő évtől - közölte a terület- és vidékfejlesztési miniszter szombaton a Facebook oldalán közzétett videóban. A költségvetési tervezetet személyesen vette át a pénzügyminisztertől a parlamentben Forsthoffer Ágnes, amelynek megvitatása legkorábban két hét múlva kezdődhet meg.
+6 hasonló
2,1 milliárd dollár értékben kaphat védelmi eszközöket Ukrajna.
+6 hasonló
Párizsból Milorad Dodik otthonába vezetett a volt miniszterelnök útja.
Egy évvel a súlyos károkat okozó tűzeset után a Mol teljes kapacitással újraindította a Dunai Finomító AV-3-as kőolaj-desztilláló üzemét. A 18 milliárd forintból megvalósított helyreállítással ismét teljessé vált a létesítmény feldolgozási kapacitása, ami jelentősen hozzájárul a hazai és a régiós üzemanyag-ellátás biztonságához.
Első fokon öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a Fővárosi Törvényszék Boldog Istvánt, a Fidesz korábbi Jász-Nagykun-Szolnok megyei országgyűlési képviselőjét pénteken - közölte a Telex.
Az egyházfő levélben kérte a szavazólapját.
A volt jegybankelnököt november 5-én hallgatnák meg.
+6 hasonló