Főoldal
Ha csak nézőként is, de visszatér az operába a méltatlan körülmények között menesztetett főigazgató.
+2 hasonló
A buszon körülbelül hetvenen utaztak.
+2 hasonló
Több halálos áldozattal járó, súlyos iskolabusz-baleset történt péntek reggel Franciaország keleti részén a francia oktatási miniszter és a helyi hatóságok közlése szerint.
+2 hasonló
Az RTL új, szórakoztató reality game-show-ja, A nemzet hülyéje a feje tetejére állítja a klasszikus vetélkedők világát. A rendhagyó versenyben 12 ismert szereplő ül vissza az iskolapadba, hogy próbára tegye tudását, logikáját és józan eszét. A tét nem kicsi: senki sem szeretne utolsóként bent maradni, hiszen a végső vesztes – aki a műsor győztese lesz – hazaviheti az ország legkevésbé áhított címét.
+2 hasonló
Volt, ahol –8,3 Celsius-fokig csökkent a hőmérséklet.
+2 hasonló
Az eMag idei Black Friday akciójának első 30 percében 259 millió lej értékben adtak le rendeléseket a vásárlók, 14 százalékkal meghaladva a tavalyi összeget – közölte pénteken a vállalat.
+2 hasonló
Magyarország és Európa: nyilvánvaló, hogy a demokrácia, a bizalom és a jogállamiság új fejezete nyílt meg. Ezért itt az ideje, hogy az Európai Parlament kezdeményezze az úgynevezett 7. cikk szerinti eljárás lezárását, elismerve a már végrehajtott reformokat.
+2 hasonló
Lépéseket fontolgatnak az Európai Néppártban.
+2 hasonló
Osztrák, német, cseh, szlovák, lengyel és szlovén szakszervezeti delegációk is érkeznek.
+2 hasonló
A producer korábban visszautasította, hogy bármi köze lenne a NAV által is vizsgált produkció állami támogatásához, a szerződéséből viszont más látszik.
+2 hasonló