Surányi György, a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke is "foglalkoztatott hálózati személyként" található meg a tegnap megnyitott ügynökakták mágnesszalag-adatbázisában. A közgazdász kérésére változtatás nélkül közöljük a nyilatkozatát.
+5 hasonló
Az egyetem és a kormányhivatal nem tud megbetegedésről. Eljárás indult a főzőkonyha üzemeltetőjével szemben.
+5 hasonló
Az amerikai alelnök szerint a választási vereség elemzését mindenképp az iráni háborúval kell kezdeni.
+6 hasonló
Szerdán megszűnik egy szolgáltatása.
+5 hasonló
Ismert zenészek, színészek, politikusok, újságírók, műsorvezetők és közgazdászok neve is szerepel azon a honlapon, amelyen a kormány állítása szerint egykori állambiztonsági „ügynökök” adatait hozták nyilvánosságra. Mások mellett megtaláltuk Vágó István egykori kvízmester, Szikora Róbert énekes, Dévényi Tibor lemezlovas, Szepesi György sportriporter, Lezsák Sándor volt fideszes országgyűlési képviselő, valamint Patyi András alkotmánybíró nevét is. Fontos kiemelni, hogy az adatok között hamis…
+5 hasonló
Az amerikai félidős választások „a vég kezdetét” jelentik Donald Trump amerikai elnök számára - írta a demokraták nagyarányú győzelmének várható következményeiről összeállított szerdai helyzetértékelésében a Financial Times.
+5 hasonló
Helyszíni helyzetjelentés a görög fővárosból az AEK Athén–Real Madrid BL-mérkőzés előtt.
+5 hasonló
Beer szerint két-három alkalommal megkeresték gyanús alakok és felidézett egy korábbi furcsa esetet, de valódi beszervezés nem történt.
+5 hasonló
Az épületben dolgozók észlelték a szúrós szagot, az ügy kivizsgálására a helyszínre érkezett a Magyar Honvédség speciális biolaboratóriuma is.
+5 hasonló