Főoldal
A jogszabályjavaslat a kiégés meghatározását, korai felismerését és megelőzését szabályozta volna, de több hiányosságot is kifogásoltak a képviselők.
+1 hasonló
A második harmadban dobott títz szombathelyi pont döntőnek bizonyult.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az október 20-i ülésén egyhangúlag döntött az alapkamat 5,50 százalékon történő változatlan hagyásáról. Az MNB honlapján szerdán közzétett rövidített jegyzőkönyv alapján más javaslat nem érkezett.
Elindult a Nyitott akták honlapja, elérhetővé váltak a levéltárban őrzött 6-os kartonok, B-naplók és mágnesszalagos nyilvántartások digitális másolatai.
+2 hasonló
Már magunk mögött hagytuk a nyarat, és bár az ősz bizonyára tartogat még enyhébb napokat, lassan elérkezik az idő, amikor előkerülhetnek a szekrény mélyére száműzött télikabátok. Mi sem esik jobban a hideg hónapokban, mint bekuckózni a kanapéra egy forró teával, miközben odakint sűrű pelyhekben hullik a hó.
Megkezdődik szerdán az egykori állambiztonsági iratok egy részének nyilvánosságra hozatala, az interneten mintegy 60 ezer névre lehet majd rákeresni - mondta Cseh Gergő Bendegúz, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója a Kossuth rádió Felkelő című műsorában.
+2 hasonló
150 milliárd kilométer hosszú szerkezetet azonosítottak a csillagászok.
Új köntöst kapott, és még a neve is megváltozott: nézze meg a szakmai bemutatón készült fotóinkon, milyen lett a szombathelyi színház közösségi tere!
Az amerikai választások eredményének nagyon is konkrét kihatásai vannak Romániára nézve.
+2 hasonló
Tárkányi Zsolt, a Tisza országgyűlési képviselője szerdán a Facebook-oldalán megosztotta azt a szándéknyilatkozatot, amelyből kiderült, hogy a Fidesz-kormány milyen vállalásokat tett a kínai CATL akkugyár felé, hogy Debrecenben új üzemet nyissanak.
+1 hasonló