Főoldal
Cseh Gergő Bendegúz szerint ennél szélesebb körben nem hoztak sehol nyilvánosságra iratokat. Szerinte idáig azért nem hozták nyilvánosságra az iratokat, mert a politikai elit szereplőire és rokonaikra vonatkozóan sok érzékeny adat keletkezett volna, és ez visszatartó erő lehetett.
+3 hasonló
Tíz rendőrt – köztük kilenc jelenleg is szolgálatban lévő és egy már leszerelt tisztet – vettek őrizetbe szerdán Szerbiában a belügyminisztérium közlése szerint. A gyanúsítottakat azzal vádolják, hogy a tavalyi belgrádi korrupcióellenes tüntetések idején túlkapásokat követtek el, és bántalmazták az előállított demonstrálókat. Ez az első komolyabb felelősségre vonás a szerbiai tiltakozások során alkalmazott rendőri erőszak ügyében – írja a Reuters.
Jászai Mari-díjas rendező és Kossuth-díjas zeneszerző neve is feltűnik az iratokban.
A következő hónapokban akár véget is érhet az ukrajnai háború – legalábbis erre számít a fehérorosz elnök.
Megrázó állatkínzás történt Ausztriában.
Radó Benedeket egy erdőbe csalták, majd leszúrták. A mentős olyan komoly sebet kapott, ami miatt soha többé nem tudja használni a karját, ami egyben azt is jelentette, hogy nem folytathatja tovább hivatását. A férfi mindenért zaklatóját, Kajári Beátát okolja. Vajon tényleg a megszállott lány tört az életére?
Hatalmas örömmel fogadta Keveházi Gábor Kossuth-díjas balettművész, hogy Ókovács Szilvesztert eltávolították a Magyar Állami Operaház éléről. A korábbi balettigazgató szerint az intézményt hosszú éveken át feszültség és félelem jellemezte, mert Ókovács terrorisztikus vezetési stílust alkalmazott. Keveházi úgy véli, a művészi munka alapja a szeretet, az odaadás és a tehetség, nem pedig a gyomorgörcs.
Lola szülése után néhány hónappal költözött be Az Árulók kastélyába, ahova most bevallotta, hogy szorongva indult, ugyanis a szülése után ez volt az első képernyős szereplése. Tartott attól, hogy megfelelő formában van-e. Ám ez a félelme hamar elmúlt, a játék során ugyanis az átélt stressztől csak úgy szaladtak le róla a kilók.
+3 hasonló
Mindenkinek van választása a történelem legnehezebb pillanataiban is – jelentette ki Magyar Péter miniszterelnök szerda este Vácon, az 1956-os forradalom kivégzett mártírjára, Brusznyai Árpád tanárra emlékezve.
Karácsony Gergely is megszólalt az állambiztonsági ügynökakták szerdai nyilvánosságra hozataláról. Budapest főpolgármestere Facebook-bejegyzésében felidézte, hogy már 16 évvel ezelőtt is az akták megnyitását szorgalmazta, és arra figyelmeztetett, hogy a most nyilvánosságra kerülő dokumentumok sok család számára megrázó felismeréseket hozhatnak.
+2 hasonló