Főoldal

0 komment

Kiderült, milyen vállalásokat tett az Orbán-kormány a CATL debreceni beruházásáért

Tárkányi Zsolt, a Tisza országgyűlési képviselője szerdán a Facebook-oldalán megosztotta azt a szándéknyilatkozatot, amelyből kiderült, hogy a Fidesz-kormány milyen vállalásokat tett a kínai CATL akkugyár felé, hogy Debrecenben új üzemet nyissanak.
+1 hasonló
0 komment

Szintet léptek a tolvajok: oszloppal együtt vitték el a lezárt rollert Budapest belvárosában – videó

Megdöbbentően egyszerű módszerrel tulajdonítottak el egy lezárt, százezer forint értékű elektromos rollert Budapest VII. kerületében. Az elkövetők nem a lakat levágásával bajlódtak: egyszerűen kiemelték a földből azt a közlekedési táblát, amelyhez a kétkerekűt rögzítették. Az esetről térfigyelő kamera rögzített felvételt, amely alapján az egyik gyanúsítottat a rendőrök már kézre kerítették, a társa és a jármű után azonban még nyomoznak.

Bejelentkezés vagy regisztráció