Főoldal

0 komment

Online rendelték a fegyvereket, most lecsaptak rájuk

A nyomozás során kiderült, hogy a vizsgált személyek 2025 augusztusa és 2026 júliusa között online rendeléseken keresztül, jogosulatlanul szereztek be engedélyköteles, nem halálos fegyvereket, valamint az azokhoz való lőszert. A 14 személyt – 12 férfit és 2 nőt – érintő házkutatás során 15 darab, 4,5 és 5,5 mm kaliberű fegyvert, illetve az ezekhez tartozó 3684 ólomgolyót foglaltak le. Az akciót Bihar megyében Nagyváradon és Szalontán, Élesd városában, valamint a következő községekben hajtották…
0 komment

Vége lehet a bankok aranykorának: demokrata szigort hozhat a hatalomátvétel Amerikában

Fokozott felügyeletre és szigorúbb vizsgálatokra készülnek a Wall Street nagybankjai, miután a demokraták átvették az irányítást az amerikai kongresszus felett. Az iparági vezetők és az elemzők arra számítanak, hogy a januárban felálló új törvényhozás kiemelten vizsgálja majd a megélhetési költségek alakulását, a legnagyobb pénzintézetek vezetőit pedig kongresszusi meghallgatásokra idézhetik be - írja a Reuters.

Bejelentkezés vagy regisztráció