Főoldal
Témáink: Ügynökakták pro és kontra: mit kezdjünk az információkkal? Donald Trump történelmi vereséget hozott a republikánusoknak. Soltész Miklós mackói. Van-e még Fidesz?
Az MNB egykori elnökének neve mágnesszalagon tűnik fel, a kommunista szolgálatok Otto fedőnéven tartották nyilván. A közgazdász megdöbbent, hogy ő is szerepel az ügynökaktákban, mivel sosem volt a hálózat része, 6-os kartonja sincs.
Hubert Aiwanger bajor miniszterelnök-helyettes előzőleg lemondott egy találkozót egészségügyi okok miatt.
Győzelemmel debütált a magyar férfi kézilabda-válogatott élén Sótonyi László. A mieink csütörtök este 32-21-re verték Montenegrót a 2028-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának első fordulójában. Folytatás vasárnap Koszovó ellen, idegenben.
A szervezet az Élő Környezetért Felelős Minisztériumból történő kiválással jön létre Gajdos László irányítása alatt és központi, valamint területi szervekből áll majd.
A változások két lépcsőben valósulnak meg.
Ezt lehet tudni a gyerekről.
A kormány fontolóra veheti, hogy az üzletekben forgalmazott valamennyi élelmiszerre kiterjessze a kereskedelmi árrés korlátozását, de ehhez előbb elemezni kell az intézkedés várható hatásait - jelentette ki csütörtökön Florin Barbu mezőgazdasági miniszter.
Újabb fontos lépést tehet a Mol a szerb NIS olajvállalat felvásárlása felé: az amerikai szankciós hatóság ezúttal nem csak a tárgyalások folytatását engedélyezte, hanem bizonyos, az ügylet előkészítéséhez kapcsolódó tranzakciók végrehajtására is zöld utat adott. A felvásárlás tényleges lezárásához viszont továbbra is külön amerikai jóváhagyásra lesz szükség.
A Magyar Tudományos Akadémián a szakminiszter ismertette a kormányzat elképzelését.