Főoldal

0 komment

Súlyos szakemberhiány van a kórházakban, 52 ágyat kellett szüneteltetni a Péterfyben

A Péterfy Sándor utcai kórház főigazgatója elismerte, hogy munkaerőhiány miatt csökkenteni kellett a krónikus osztályok működő ágyainak számát. Két osztályon összesen 52 ágyat szüneteltetnek, miközben 148 beteg vár hosszú távú elhelyezésre. Úgy látszik, hogy a sokak szerint súlyos gondokkal küzdő magyar egészségügy egyre nagyobb figyelmet kap. Nincs ugyanis elegendő szakember, túlterheltek az intézmények, és egyre nehezebb biztosítani a betegek megfelelő ellátását.
0 komment

Meghosszabbította a járatok felfüggesztését az AnimaWings – Nagyvárad is érintett

A légitársaság október elején állította le menetrend szerinti járatait, és azóta másodszor halasztja el azok újraindítását. A korábbi tervek szerint november 15-én indult volna újra a forgalom, most azonban az év végéig meghosszabbították a felfüggesztést. Az AnimaWings november 3-án, kedden a honlapján közzétett tájékoztatásában közölte, hogy a Bukaresti Törvényszék október 28-án elrendelte az Anima Wings Aviation S.A. fizetésképtelenségi eljárásának megindítását. A társaság működésére és…

Bejelentkezés vagy regisztráció