#adom diákmozgalom

444 444

Minden budapesti középiskolának kiküldené a diákmozgalmak javaslatait a Tisza Párt

Módosítást nyújtanak be a diákszervezetek javaslataihoz.
fel 0 le
444 444

Diákok vonultak a Belügyminisztérium elé a tanárokért

Pedagógusnap alkalmából tüntettek.
fel 0 le
444 444

Az ADOM Diákmozgalom és a noÁr mozgalom is kiáll a diáklány mellett, akitől a tüntetésen mondott slamje miatt elhatárolódott az iskolája

Az október 23-i, az oktatás helyzete ellen tiltakozó tüntetést szervező ADOM Diákmozgalom és a hasonló témában több tüntetést és akciót szervező noÁr mozgalom is támogatásáról biztosította Pankotai Lilit. Ő az a végzős pécsi diáklány, aki egy dühös slamet mondott el a tüntetésen, melyben több káromkodás is elhangzott. Ezért hétfőn iskolája, a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma igazgatója bejelentette, hogy elhatárolódnak diákjuk felszólalásától - bár...
fel 0 le
444 444

A Műegyetem rakpartra vonulnak az oktatásért tüntetők

Október 23. vasárnap délutánra a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) az ADOM Diákmozgalommal közösen szervezett eseményt Szolidaritási tüntetés a tanárainkért címmel.Az eseményre Facebookon közel 22 ezren jeleztek vissza.A tüntetők délután négykor indulnak a Kálvin térről a Szabadság hídon át a Műegyetem rakpartra.Az eseményen a PDSZ mellett részt vesz: a Tanítanék, a Magyar Anyák és a KATA károsultak, Karácsony Gergely főpolgármester pedig...
fel 0 le
24.hu 24.hu

„Nem megnyugtató érzés, hogy hivatalosan tabuvá válik a létezésem egy része”

A melegellenes pedofiltörvény számos tekintetben diszkriminálja az LMBTQ közösséget, köztük a fiatalokat is. Az ADOM Diákmozgalom négy tagja arról mesélt lapunknak, hogyan érinti őket a törvény elfogadása, milyen tapasztalataik vannak az iskolai felvilágosítással, továbbá arról, milyen atrocitások érték őket korábban. The post „Nem megnyugtató érzés, hogy hivatalosan tabuvá válik a létezésem egy része” first appeared on 24.hu.
fel 0 le
444 444

PDSZ: Ez a 19-ei nyitás orosz rulett a tanárokkal, a diákokkal és az idén érettségizőkkel szemben

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint április 19-én lehetetlen a nyitás.
fel 0 le
444 444

„Nem megyünk suliba április 19-től!”

Diákmozgalom indult, hogy a járvány miatt ne legyen kötelező a jelenléti oktatás. Ha mégis az lesz, a középiskolások otthon maradnának.
fel 0 le
24.hu 24.hu

Nem megyünk suliba április 19-től! – üzentek a diákok

Azt követelik a kormánytól, ne vezesse be a kötelező jelenléti oktatást két hét múlva. The post Nem megyünk suliba április 19-től! – üzentek a diákok first appeared on 24.hu.
fel 0 le
24.hu 24.hu

Diákok segítenek diákoknak, ingyenes korrepetálást tartanak

Aki lemaradt a tananyagban, jelentkezhet. The post Diákok segítenek diákoknak, ingyenes korrepetálást tartanak first appeared on 24.hu.
fel 0 le