#aktuális

0 komment

Veszélyes pisztáciát hívtak vissza – ha vásárolt ilyet, semmiképp se fogyassza el!

Veszélyes mikotoxin-szennyezettség miatt azonnali hatállyal visszahívta a forgalomból a Kalifa márkájú hántolt és darált pisztáciatermékek több tételét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A hatóság tájékoztatása szerint az Iránból származó magvakban kimutatott aflatoxin komoly egészségügyi kockázatot rejt, ezért nyomatékosan kérik a vásárlókat, hogy semmiképpen se fogyasszák el az érintett készítményeket.
0 komment

Az alvilág pénztárosa is félti Matolcsy Ádám életét

„Ma már pucolni nehéz, teljesen függetlenül attól, hogy valakinek mennyi pénze van” – vélekedik Lakatos András, akit a magyar alvilágban Kisbandiként ismertek meg az emberek. Az 1990-es évek alvilágának egykori, sokat emlegetett figurája egy Facebook-videóban mondta el a véleményét Matolcsy Ádám ügyéről. Szerinte a pénz önmagában nem jelent védelmet, a bujkálás pedig egyre nehezebbé válhat. Úgy látja, a volt jegybankelnök fiának előbb-utóbb vagy a hatóságok kezére kell kerülnie, vagy önként…
0 komment

Egyre válogatósabbak a lakásvásárlók, ismét keresik az év legjobb lakóparkját

Második alkalommal hirdetik meg Az Év Lakóparkja versenyt, amely a hazai lakóingatlan-fejlesztések legjobbjait keresi. A Zenga és az OTP Bank közreműködésével megvalósuló kezdeményezés célja, hogy a vásárlók számára is könnyebben felismerhetővé tegye a minőségi, fenntartható és élhető otthonokat. A verseny az új lakástámogatási rendszer bevezetése előtt indul, amikor a fejlesztőknek egyre inkább a tudatosabbá váló vevői igényekhez kell igazodniuk.
+1 hasonló
0 komment

30 év után kirúgták a Népszava munkatársát

Elbocsátották a Népszabadságtól a legendás karikaturistát, Pápai Gábort, aki évtizedeken keresztül rajzolt a Népszavának. Ez utóbbi lap munkatársainak egy része a tíz év után újjáéledő Népszabadságban folytatta munkáját, amelynek főszerkesztője néhány hét közös munka után közölte a rajzolóval, hogy elválnak útjaik. Pápai gyászolja a Népszavát, a karikatúráit egyelőre a közösségi oldalán fogja közölni.
0 komment

Bekeményít a NAV mindenszentek előtt: milliós bírságot kaphatnak a virágárusok, akár be is zárhatják az üzletüket

Az ünnepi megemlékezések és a mindenszentek közeledtével nemcsak a látogatók, hanem a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai is elözönlik a temetők környékét: az adóhatóság fokozott ellenőrzést indított az alkalmi virág- és koszorúárusok, valamint a jelmezkölcsönzők ellen. A revizorok a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályos használatát, a dolgozók bejelentését, valamint az áruk igazolt eredetét vizsgálják a helyszíneken.
0 komment

Betörtek a tüntetők a tévészékházba, megszakadt az élő adás – videón az óriási balhé a szerb ellenzék győzelme után

Tiltakozók betörtek hétfőn este az Aleksandar Vučić-féle kormányzat propagandacsatornájának tartott Informer televízió belgrádi épületébe. A csatorna vezetése szerint a demonstrálók megrongálták a berendezéseket az épületben, valamint fenyegették az ott dolgozókat. Végül a tüntetők elhagyták a székházat, az udvaron azonban egy csoportjuk összecsapott az egyenruhásokkal.
0 komment

"Tiszta mázli, hogy nem valami p.rnófilmhang ment ki” – Sváby András öniróniával reagált a szürreális bakira

Nyers őszinteséggel és nem kevés öniróniával kommentálta a közösségi oldalán Sváby András azt a szokatlan technikai hibát, amely a Heti Napló vasárnap esti adása körül alakult ki. A műsorvezető-főszerkesztő elmondása szerint évtizedes televíziós pályafutása alatt látott már szinte mindent, ám ez az incidens még őt is teljesen váratlanul érte.
0 komment

Szürreális baki Sváby András Heti Naplójában: iszlám zene szólt Orbán Anita élő interjúja előtt az adás YouTube csatornáján

Szokatlan hangfelvétel fogadta vasárnap este azokat, akik az ATV Heti Napló Sváby Andrással című műsorának hivatalos YouTube-csatornáján követték az Orbán Anitával készült interjút, amelyet a nap során is többször beherangoztak előzetesen. A beszélgetés élő közvetítésének kezdete előtt a megszokott várakoztató zene helyett hosszú perceken keresztül iszlám vallási zene szólt.
0 komment

„Csak annyit kérek, hadd kapjam vissza a fiamat” – Magára maradt a zuglói édesapa, adóssága miatt nem viheti haza autista kisfiát

Egyetlen vágy hajtja a zuglói édesapát: újra otthont teremteni kilencéves kisfiának. Gábor mindkét szülőjét elveszítette egy éven belül, a gyász és a depresszió pedig a padlóra küldte. Amikor a lakásból kikapcsolták a gázt, a hatóságok a mostoha körülmények miatt kiemelték a súlyosan autista gyermeket. A férfi azóta felállt a legmélyebb pontról, talpra állt, de a fenyegető áramkikapcsolás és a hivatalok szigora miatt most a legkisebb esélyét is elveszítheti annak, hogy valaha hazatérhessen…
0 komment

Különleges verdák a rendőrség körözési oldalán – Törött roncstól a luxus sportkocsiig, van itt minden – fotók

11372 tétel, 3494 rendszám, 7652 közúti jármű- 5224 személygépkocsi, 215 motorkerékár, a többi teherautó, munkagép, utánfutó - 35 hajómotor, 183 jármű alkatrész - motorok, katalizátorok -, 8 hajó szerepel ebben a pillanatban a rendőrség járműkörözési rendszerében. A keresett repülők rovata most üres, de egy ideig a kecskeméti laktanyából ellopott MIG -29-es alkatrészek is fent voltak az adatbázisban, 15 éve pedig a sárszentmihályi repülőtér hangárjából veszett nyoma egy motoros sárkánynak. Ezek…
0 komment

Széljegyzet: A szabadságnak nincs határa

Van, amit nem lehet határok közé szorítani. Sem szögesdróttal, sem katonákkal, sem tiltásokkal. Ilyen a szabadság utáni vágy. És ilyen az összetartozás érzése is. Hetven évvel ezelőtt, 1956 októberében Magyarországon emberek ezrei emelték fel a fejüket. Nem akartak többé félelemben élni, hallgatni, amikor szólni szerettek volna, és belenyugodni abba, hogy mások döntsenek a sorsukról. Egy […]
0 komment

Új határátkelők nyílhatnak Kárpátalján: Tiszasalamon és Palágykomoróc is a kiemelt tervek között

Új határátkelőhelyek megnyitásával, a meglévők bővítésével és az európai autópályákhoz való csatlakozással fejlesztenék Kárpátalja határ menti közlekedését 2030-ig. A magyar és a szlovák határszakaszon több olyan beruházás is szerepel a tervek között, amely jelentősen átalakíthatja a térség forgalmát. Kiemelt jelentőséggel bírhat a tiszasalamoni és a palágykomoróci átkelő megépítése, miközben a már működő határállomásokon is változásokat […]
0 komment

Vámpírokat és zombikat kerestünk, olimpiai bajnokot találtunk a dunakeszi halloweeni partin – videó

Szellemhadak, gigantikus pókhálók, füstbe burkolózó sírkövek és nevetéstől hangos utcák lepték el Dunakeszit október utolsó estéjén. Bár Magyarországon sokan még mindig idegenkednek a tengerentúlról érkezett halloweeni hagyománytól, a helyi lakóparkban élő családok bebizonyították: a féktelen jelmezes buli és az elcsendesedő, hagyományos kegyeletadás kiválóan megfér egymás mellett. A helyszínen jártuk körbe a kivilágított utcákat, ahol a 300 ezer forintos házi szellemvasúttól kezdve egy…
0 komment

Így emlékeznek megölt gyermekeikre Szathmáry Niki és Till Tamás szülei

Ebben az időszakban mindenki az elhunyt szeretteire gondol, így vannak ezzel az ezredfordulón és környékén meggyilkolt Szathmáry Niki és Till Tamás megtört szülei is. A hét és fél éves kislány még 1998-ban tűnt el Gyulán, a 11 éves fiúnak pedig 2000-ben veszett nyoma Baján. Előbbi földi maradványait évekkel később ugyan megtalálták, a gyilkosa azonban sosem került elő. Tomit 24 évig keresték a kétségbeesett családtagjai, végül bebetonozva találták meg, egy férfit pedig meg is vádoltak a…

Bejelentkezés vagy regisztráció