#állami kitüntetés
444
444
Állami kitüntetéssel küldték nyugdíjba a a közmédia vezetőjét
Dobos Menyhért 2015-ben lett az akkor teljesen átszervezett közmédia első vezérigazgatója, amit azóta köztájékoztatás címén láttunk történelem.Dobos idén májusban kezdeményezte a nyugdíjazását. Az erről kiadott közleményben azt írták: „vezérigazgatóként elvitathatatlan érdemeket szerzett a magyar közszolgálati médiaszolgáltató szervezeti és koncepcionális átalakításában, és a korábban széttagolt közmédia rendszer egységesítésében”. Pénteken Gulyás...
444
444
Tőrőlmetszett összeesküvéselmélet-terjesztőt tüntetett ki sajtódíjjal Kásler Miklós
Régen hallott név bukkant fel azok között, akiket Kásler Miklós március 15. alkalmából kitüntetett. Franka Tibor kiemelkedő újságírói tevékenysége elismeréseként kapott Táncsics Mihály-díjat a minisztertől. Magát az állami újságíró díjat már az is beárazza, hogy tavaly a volt kommunista Stefka István kapta meg, aki az előző rendszerben is kiérdemelt elismerést: 1982-ben a kommunista belügyminisztérium tüntette ki. Innen nehéz már merészebbet lépni egy állami díj esetében, de most sikerült....
24.hu
24.hu
Megszólalt Áder a szegedi professzor botrányával kapcsolatban
Megkérdezték a kitüntetésről is.
The post Megszólalt Áder a szegedi professzor botrányával kapcsolatban first appeared on 24.hu.
444
444
Kásler: Szent István államának értékei jelenthetik az egyetlen biztos pontot a jövőben
Állami kitüntetéseket és egészségügyi díjakat adott át az emberi erőforrások minisztere.
24.hu
24.hu
Lovagkereszttel tüntették ki a Békemeneteket szervező CÖF alapítóját
Csizmadia László ma egy lovagkereszttel lett gazdagabb.
444
444
Állami kitüntetést kapott Semjéntől egy csomó KDNP-s
A Hír Tv-s Császár Attilától volt KDNP-szóvivőn keresztül és Latorcai Jánoson át Surján Lászlóig, de az összeesküvés-hívő Bogár László és a mediaworksös Csermely Péter is kapott elismerést.
444
444
Ungváry Krisztián: Raffay Ernő a tudományosság szabályait semmibe véve vegytiszta náci gondolatmenetet képes előadni
A történész szerint „ilyen teljesítményre a magyar történelem során eddig csak egy évben lehetett díjat kapni: 1944-ben”. De ma a Fidesz környezetében egyszerre lehet szerepeltetni Köves Slomót és Raffayt.
24.hu
24.hu
Gyermekmolesztálót védenek a kormánypártok a Jobbik szerint
A Fidesz nem támogatta, hogy visszavonhatók legyenek az állami kitüntetések azoktól, akik ilyen bűncselekményt követnek el.
444
444
Férfiak javaslatára férfiak adják férfiaknak
A legmagasabb állami kitüntetések díjazottai között alig akadnak nők.
444
444
Wenger állami kitüntetést kap Libériában, amiért segítette George Weah jelenlegi elnök focikarrierjét
A francia Claude Le Roy-t is kitüntetik, őt azért mert a kameruni válogatott szövetségi kapitányként látta játszani Weah-t, és Wenger figyelmébe ajánlotta a csatárt.
444
444
Ünnepli kitüntettést kapott Patyi András és Mága Zoltán is
Kásler és Gulyás miniszterek kitüntették Menczer Erzsébetet, Varga Istvánt és Sasvári Sándort is.
24.hu
24.hu
Lovaggá ütötték Emma Thompsont
Az Oscar-díjas színésznő mellett több művészt és sportolót is kitüntetett II. Erzsébet.