Képzeljünk el egy 2 óra és 47 perc hosszú videóklipet, amiben néha 4:3 a képarány, néha 16:9, néha fekete-fehér, néha színes a kép, amit néha halszemoptikában látunk, néha homályosan, és bár videóklipnek tűnik, tudjuk, hogy ez egy film, de mégsincs értelmezhető történetvezetés, ahogy értelmezhető párbeszédek sem, csak nagy odafigyeléssel megkomponált, rettenetesen hosszú képsorok, miközben percenként akarnak minket pofán csapni valami ijesztő, undorító...